fbpx
Nyomj Entert

A Szpasszkij tér korszerűsítése | Ukrajna, Kijev

A Szpasszkij tér felújítása során két különböző történelmi elemet hoztak egy tető alá, helyesebben egyesítettek egy köztéren, kortárs térszervezés és kiegészítések segítségével. PACE X HYPEANDHYPER sorozatunkban most Kijev egy új közterén járunk.

Egy 12. századi kolostor és egy 18. századi földbástya, melyek háromszáz éve konfrontálódnak egymással Kijev Pecserszka nevű történelmi városrészében. Előbbit, a Beresztovi Megváltó-templomot utóbbi, a pecserszkai erőd földbástyája rendszeresen csapadékvízzel öntötte el, míg a templom régészeti kutatása során a bástya nagy részét ásatták fel.

Mikor megkapta a történelmi emlékhely felújításának feladatát, az AER építész iroda úgy döntött, meg sem próbálkozik a földsáncból múzeumot létrehozni – inkább új funkciót ad neki és környezetének, eközben őrzi meg a történelmi emlékét.

A templom, az előtte elterülő tér és a bástya környezete is egységes vizuális nyelvezetet kapott. A látogatók a bástya tetejét három, a lejtőbe vájt lépcsőn keresztül közelíthetik meg, melyeket ötvözött acélfalaik emelnek ki a dombból.

A rekonstrukció szó szerint új távlatokat nyitott meg a látogatók előtt, akik a környék történelmi emlékeit és a várost is beláthatják innen.

PACE X HYPEANDHYPER című sorozatunkban hétről hétre bemutatunk egy-egy munkát a kelet-közép-európai régió kiemelkedő kortárs középületei közül. 

PACE | Web | Facebook

BME Középülettervezési Tanszék | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük