A szél, a hó, földcsuszamlások, a terep és a szélsőséges időjárási körülmények mind specifikus építészeti formát, szerkezetet és koncepciót követelnek. Ezúttal a szlovén Alpokból gyűjtöttünk össze nektek menedékházakat, amelyekben nem csak az a közös, hogy mindegyikből megcsodálhatjuk a szlovén tájat, hanem az is, hogy mindegyiket helikopterrel szállították a végleges helyére, már felépített formájában. Mutatjuk!
Alpine Shelter Skuta (Skuta alpesi menedék)
Az OFIS Arhitekti stúdió és a Harvard egyetem diákjai által tervezett alpesi kabin a Kamniki-Alpok harmadik legmagasabb, és egyben az egyik legnehezebben megmászható Skuta hegycsúcsának oldalában helyezkedik el, ami nyolc hegymászó számára tud menedéket nyújtani.
A hagyományos alpesi és szlovén vernakuláris építészet által inspirált menedék betonburkolatot kapott, és hegycsúcs formáját idéző lejtős tetővel, illetve nagy felületű üvegberakással rendelkezik, csodálatos kilátást nyújtva a tájra. Lépcsőzetes tetővonala jelzi a beltér három részre tagolódását, amelyek különböző funkciókkal rendelkeznek: az első a ki- és bejárás, illetve a főzés helyszínéül szolgál, a második közösségi tevékenységekre alkalmas, míg a harmadik egységben emeletes ágyak kaptak helyet.
Kanin Winter Cabin (Kanin téli kabin)
Ahogy a neve is utal rá a Kanin kabin a Kanin hegységben található, közel a szlovén-olasz határhoz. A fa, üveg és alumínium kombinációjából készült menedék kialakításáért szintén az OFIS Arhitekti felelt, akik ezúttal egy kis méretű, 9,7 négyzetméretes, keskeny kabint alkottak meg, amelyben három polcszerű emelet található; a kabin teljes mérete mindössze 2,4 x 4,9 méter, amelyben kilenc hegymászó is kényelmesen elfér.
A fával bélelt, letisztult belső térben három pihenő-szint található, amelyek egy nagy panorámás ablakon keresztül a völgy felé néznek. Dekorációs elemként pedig egy szarvas agancs vadásztrófea is helyet kapott.
A kabin környezete már önmagában is különleges, de ami még lenyűgözőbbé teszi, hogy 360 fokos kilátást nyújt Szlovéniára, Olaszországra, a Triglav hegycsúcsra, a Soča-völgyre és az Adriai-tengerre egyaránt.
Bivak II na jezerih
A Triglav Nemzeti Parkban, a Júlia-Alpokon található harang alakú kabin egy eredetileg 1936-ban épült, Karlo Korenini mérnök és hegymászó által tervezett alpesi menedék alapján készült. Az AO építészeti stúdió által újratervezett kabin követi elődjének hagyományos formai világát, de szerkezete jelentősen ellenállóbb és strapabíróbb kialakítást kapott. A tervezésnél többek között olyan tényezőket kellett figyelembe venni, mint a 200 km/órás lökésű szél, illetve súlya nem érhette el az 1300 kg-ot, mivel helikopterrel szállították a végleges helyére.
A mindössze 9 négyzetméteres építmény hat személy számára nyújt menedéket, amelynek belső terében egy pad, egy asztal és egy tárolóhelyiség is található.
További érdekes közös vonás a bemutatott bivakházakban, hogy mindhárom építményt Anže Čokl fotográfiái örökítették meg, aki a fotózás mellett gyakorlott és elhivatott hegymászó is. Ti melyik kabint szeretnétek először kipróbálni?
Anže Čokl | Web | Facebook | Instagram
OFIS Arhitekti | Web | Instagram
Forrás: ArchDaily
Még nincsenek hozzászólások