A Bomo Art Budapest csapata a manufaktúra alapításának 20. évfordulója alkalmából egy új és merész ötlettel állt elő, amelyben a hagyományos könyvkötés találkozik a kortárs képzőművészettel. Fiatal magyar művészek közreműködésével 2017-ben indították el a limitált kiadású Kortárs Képzőművészek Sorozatot, amit évente egy alkalommal jelentetnek meg – idén Buzás Aliz illusztrátorral.
Az alkotókkal közösen elkészített naplók stílusa a Bomo Art világától merőben eltérő, mégis tökéletesen illeszkedik az eddigi termékeikhez. Ezekkel a mintákkal a múltból a jelen Budapestjébe csöppenünk. Remélik, hogy így minél több emberrel szerettethetik meg a kortárs magyar művészetet.
Az elmúlt évek során Barabás Zsófi és Csató József képzőművésszel alkottak a naplókból, rajzkönyvből és határidőnaplókból álló sorozatot. Idén, Buzas Aliz illusztrátor együttműködésével kétféle határidőnaplót, és naplót készítettek. A limitált kiadás 2019 ősztől 2020 tavaszig lesz kapható.
Buzás Aliz – vonzza az újdonság
Buzás Aliz 2013-ban diplomázott a MOME tervezőgrafika szakán, de már középiskolában is ezt a szakmát tanulta Szegeden. Kicsi gyerekként is teljesen egyértelmű volt számára, hogy grafikus akar lenni. Valóra is váltotta álmát: szabadúszó illusztrátor lett, aki szeret kísérletezni a formákkal, mintákkal és színekkel. Mániákusan rajzol kávézókban, baráti találkozókon, éttermekben filcekkel és draw pad-del is. Rajzaival szeretné megmutatni, hogy milyen színesnek, játékosnak látja a világot. Kapott már felkérést a Közlekedési Múzeumtól, a Facebooktól és a Washington Post-tól is. Vonzza az újdonság, szeret új dolgokat kipróbálni, de témaként gyakran visszatér a városi közlekedéshez, az építészet és az ember kapcsolatához. A Bomo Art számára készített grafikákon is ezt szeretné bemutatni.
A városban élő ember
A kétféle beosztású (heti, magyar névnapokkal ellátott és heti jegyzetelő) Bomo Art határidőnaplókon a kézzel készített rajzai, a naplókon pedig draw pad-del rajzolt grafikája jelenik meg. Mindkettő témája a városban élő ember. Ez egy igazán vibráló színű, izgalmas projekt, ami minden bizonnyal sokaknak szerez majd örömöt.
Az új Kortárs Képzőművészek Sorozathoz kapcsolódóan a Bomo Art hamarosan egy limitált (500 példányszámú) 3 darabos Memo füzetcsomagot is megjelentet, aminek borítóin eddigi művészeik (Barabás Zsófi, Csató József és Buzás Aliz) munkái láthatók.
Bomo Art Budapest pesti és budai boltjaiban és a webshopon kapható a limitált kollekció, amelynek tagjai: a különböző grafikával ellátott, 2 féle heti beosztású határidőnapló. Az új változat rendelkezik minden heti osztáshoz kibővített jegyzetelős oldalakkal és mindkettő tartalmazza a magyar névnapokat. Illetve: a 160 oldalas, A5-ös (15 x 22 cm-es) formátumú napló, draw pad-del rajzolt grafikával és ponthálós belsővel, mely Kiválóan alkalmas rajzolásra, írásra, tervezésre, vagy akár egy kis játékra.
Forrás: sajtóanyag
Még nincsenek hozzászólások