fbpx
Nyomj Entert

Designkapszulák óvják Ulm otthontalan lakosait

A kapszulahotelek esztétikáját idézik meg az Ulmer Nest kétfős menedékei, melyek a szél mellett az esőtől és a hótól is megvédik a nehéz sorsú németeket.

Parkokban és köztereken helyezték el a kapszulák prototípusát január 8.-án Ulmban, amelyekben a hideg, a szél és a nedvesség elől is elrejtőzhetnek a fedél nélkül élők.

A menedékhelyeken megoldott a levegő keringetése, kamerákat ugyanakkor a személyiségi jogok miatt nem helyeztek el azokban. Mozgásérzékelő szenzorok jelzik a szociális munkásoknak, ha valaki belép egy kapszulába vagy elhagy egyet, így a segítők ellenőrizni tudják, hogy szükséges-e a menedéket tisztítani, fertőtleníteni.

A napelemmel is ellátott, fémből és fából épült kapszulákban rádiókapcsolat segítségével lehet kommunikálni az azt éppen használókkal. A tervezők olyanokra gondoltak elkészítésükkör, akik nem tudják igénybe venni a város nyújtotta menedékeket, mert kisállatuk van vagy mentális állapotuk nem teszi lehetővé ezt.

A kapszulák kihelyezése az eredeti tervek szerint hamarabb megkezdődött volna, de a pandémia közbeszólt. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a menedékek megvédenek a fagytól, országszerte bevezethetik azok használatát.

Forrás: Independent, sajtóanyag

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük