fbpx
Nyomj Entert

Discover I Bátori-Kurucz Mária

„2017 decemberében, mikor meg kellett határozni a METU-s diplomamunkám témáját, először csak annyit tudtam, hogy biztosan valami olyat szeretnék alkotni, ami bonyolult és összetett, illetve emellett térbeli illusztrációkat is tartalmaz. Ezért az egyik ötletem egy pop-up könyv volt, a másik pedig valamilyen társasjáték, ami sok alkotóelemből áll. Sosem készítettem még társast korábban, de viszonylag hamar sikerült emellett döntenem, és ezt a tanáraim is támogatták. Nem sokkal azelőtt láttam Töröková Bianka Perigo nevű játékát, ami nagyon megtetszett, főleg a bábuk miatt, és tudtam, hogy én is valami hasonlót szeretnék.

A társas tematikája onnan jött, hogy belefutottam egy jóslással kapcsolatos hirdetésbe a neten, amiről eszembe jutottak azok a korábban látott TV-műsorok, amikben szerelmi kötést oldanak, pénzt varázsolnak, vagy telefonon keresztül gyógyítanak vesekövet. Ezekről pedig még több hasonló jellegű, elgondolkodtató jelenség jutott eszembe, ami az ezotéria világához való túl hiszékeny hozzáálláshoz kapcsolódik. Régóta szerettem volna már feldolgozni ezt a témát valamilyen formában, és ez a társasjáték tökéletes lehetőség volt erre. Így született meg a Jósda.

A játék rajzos elemei vegyes technikával készültek, a vektoros formákat ceruzával és tollal létrehozott textúrákkal kombináltam. A dobozokat szürkelemezből és matt fóliával ellátott papírból raktam össze, ahogy a táblát is. Az utóbbi papírrétegei közé gumilapokat is ragasztottam, hogy tartósan stabil maradhasson és a sok használat után se sérüljenek a rétegek. A bábuk lézervágott falemezből és papírból készültek. Tartalmaz még a játék vászonzsákokat is, amik közül a legnagyobbra sajátos technikával, szilikon és korom felhasználásával festette rá a férjem a kalligrafikus logót. Ezek a zsákok a karma pontok tárolására szolgálnak, amik egyébként fehér airsoft golyók. Minden további elem papírból készült. Egyelőre még csak egy példány van belőle.

Az első ötletek és az utolsó simítások között körülbelül 4-5 hónap telt el. Ez idő alatt a szabályrendszer megalkotásával párhuzamosan kellett megtervezni a vizuális megjelenést, és megoldani a különféle részek kivitelezését is. Témavezetőm, Brittnek Andrea több hasznos ötlettel támogatott, valamint más tanárok és a barátaim véleményét is gyakran kikértem, hogy mitől lehetne még jobb a játék. A készítés során többször végeztem gyorstesztet is, ilyenkor egyedül helyettesítettem a játékosokat. Nagyon figyeltem arra, hogy a kártyák egyenlő arányban tartalmazzanak jutalmazó és büntető utasításokat a 12 horoszkóp számára, hogy mindenkinek ugyanakkora esélye legyen a nyerésre. Ám végül az első valódi tesztelésnél, amire csak a védés után, a Bükki Művésztelepen került sor, mégis az én bábum, a nyilas ért be elsőként a célba (mosolyog). Egyébként összességében megfelelően, szinte kifogástalanul működött a játék.

Egy társas készítésénél szerintem nagyon fontos arra törekedni, hogy minél szórakoztatóbb legyen a végeredmény, és persze minél humorosabb, annál jobb. Jómagam is, legtöbbször optimistán állok hozzá mindenhez, próbálom a dolgok pozitív és vicces oldalát előtérbe helyezni, ha a helyzet ezt megengedi. Amikor ez sikerül, akkor rengeteg energiát tudok beletenni az adott feladatba. A humornak amúgy is nagyon fontos szerepe van az életemben és ebbe beletartozik az önirónia is. Többek között ezért is született meg ez a játék, mert régen magam is, talán túlontúl fogékony voltam az ezotériára, ami belegondolva kissé kínos is volt, de én inkább jól szórakozok rajta, és részben kívülállóként szemlélem az akkori önmagamat. Remélem, ez a fajta hozzáállás, a humor fontossága, átjön majd a társasozás közben is, és sokaknak okoz majd vidám perceket.

A későbbiekben nagyon szeretném majd kiadatni a játékot, de addig még akad néhány elintéznivaló. Először is tervezem egy javított, bővített verzió elkészítését, ha ez megvan, és átmegy az újabb teszteken, igyekszem majd megtalálni a módját annak, hogy piacra kerülhessen.

Jelenleg szabadúszó grafikusként dolgozom, és mostanában leginkább nagyméretű fali dekorációk tervezése miatt keresnek meg.”

Bátori-Kurucz Mária 2018-ban diplomázott a METU Tervezőgrafika alapszakán


Budapesti Metropolitan Egyetem és a HYPEANDHYPER közös, Discover című cikksorozatában időről időre a művészeti szakos hallgatók, illetve a már korábban végzett diákok diplomamunkáit, kimagasló alkotásait, egyedi projektjeit mutatjuk be – ismerd meg a jövő művészeit, designereit!

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük