fbpx
Nyomj Entert

Discover I Puskás Marcell

„Freud, Hitchcock és Laura Mulvey szerelemgyereke vagyok. Mindenki néz, és mindenkit néznek. Csak a médium változott. Az internet korában egyszerre nézhetek több ezer embert, és ugyanennyien néznek engem. A klasszikus male gaze, female gaze mellett szerintem megjelent egy harmadik „gaze”, amit nevezhetünk online gaze-nek, net gaze-nek, vagy aminek tetszik. Ez egyfajta közösségi tekintet. Egy csoport, egy platform vagy egy algoritmus tekintete. Önmagunkról alkotott virtuális leképeződés, ami egy online térben
reprezentálhat minket.

Ez a digitális kép legyen az szöveges jellemzés, vagy egy klasszikus értelemben vett fénykép adatokból, információkból, emoticonokból, különféle beauty filterekből, néhány divatos hobbiból, életszemléletből, pozitív tulajdonságokból, dalokból, idézetekből áll. Ezen adatok reprezentálnak minket. Ez vagyok én a digitális térben! Ezek után, ezen jellemzések alapján egy algoritmus kategóriákba sorol minket és a „hozzánk” hasonló emberek tükrében jelenünk meg. Szereted a macskákat? Akkor itt van ezer ember, aki szintén szereti. Túrázni mennél? Akkor itt van másik ezer. Netán mindkettő? Akkor tessék őket nézd. A male és female gaze alapjai valahol megmaradtak, csak a tárgyiasító tekintet adatszerű tekintetté változott. A nézés, mint tevékenység ugyanúgy örömet okoz, mint eddig bármikor, csak emberek helyett adatokat nézünk.

Hiába az adatszerűség a klasszikus értelemben vett „férfi” és „női” tulajdonságok megmaradtak. Ha „férfi” vagy, légy izmos, karizmatikus, vezető típus, posztolj magadról „férfias” képeket. Ha „nő” vagy posztolj “nőies” képeket. És mi a helyzet azokkal, akik nem ilyenek? Akikre egyik tekintet sem igaz. Sokszor tapasztalom, hogy külső tulajdonságaim, testalkatom, öltözködésem, gondolkodásom miatt egy csoport, egy algoritmus, egy applikáció vagy az emberek többsége homoszexuálisnak tekint, pedig ez nem igaz. Így a férfi és a női tekintet sem igaz rám, valahol a két nagy tekintet között egyedül maradok.

A projekt fő motivációja a digitális térben történő önazonosítás, valamint a digitális férfi és női tekintet megfigyelése volt. Kíváncsi voltam a különféle randi applikációkban hogyan történik az önazonosítás. Milyen szavakkal, emoticonokkal, képekkel mutatják be magukat az emberek, illetve hogyan hívják fel magukra a figyelmet. Milyen szavaktól, képektől lesz valaki vonzó egy férfi, és milyen szavaktól lesz valaki vonzó egy nő számára.

Megfigyelésemben különféle nemű, genderű társkereső applikációkba regisztrált személyek biográfiai szövegit egyesítettem, ezzel létrehozva egy homogén adathalmazt. Kutatásom 2 hónapig tartott közel 20.000 ember bemutatkozó szövegét használtam fel. A biográfiákban találunk pozitív tulajdonságokat, életcélokat, hobbikat, dalszöveg részleteket, emoticonokat, vásárlási célokat, az adott személyek külső tulajdonságait, utazási vágyakat, vagy karrier célokat párkapcsolati célokat. Megtudhatjuk ki szereti a macskákat, ki a kutyákat, milyen típusú kávét kedvelnek.

Rengeteg, de felszínes üres semmitmondó információ. Kortól, nemtől, gendertől, országtól, applikációtól függetlenül ugyanezen információk ismétlődését tapasztaltam. Tényleg ennyire egyformák lennénk? Mindenki 176cm, szereti a természetet, a macskákat, a kutyákat, szeret utazni és jókat enni? Mindenki szereti a hamburgert, a pizzát és a csokit? Mindenki nyitott, de utálja a hülyéket, mindenki érdeklődő, de elvárja, hogy keressék?

Ennyire egyformák vagyunk? Vagy csak ennyire felszínesek? Vagy az online felület kényszerít mindenkit ugyanabba a sablonba? Vagy ennyire alkalmazkodtunk az online gaze-hez? Tudjuk mit várnak el tőlünk az interneten, milyenek legyünk, hogyan kommunikáljuk és egyszerűen így cselekszünk? Vagy minden szó, adat mögött egy komplett történet rejlik, amit a platform, vagy a személy nem mer, vagy nem tud kifejezni?

Jelenleg a Facebookba történő regisztráció során 63 féle gender közül választhatunk. Könyvem ezért 126 oldalból áll, ami kifejezheti, hogy mindegy miként azonosítjuk önmagunk, lehetőségünk van párt találni. Munkám minden oldalán a biográfiai szövegek halmaza található. A szövegek lyukacsos tördelésűek, hézagosak, azonban minden oldal önmagában is értelmes, olvasható szöveget tartalmaz. Ez kifejezheti, hogy nem kell ahhoz párt találnunk, hogy egységes és egész emberek legyünk. Mindenki önmagában is egész, komplett, „értelmes”. Az oldalak félig áttetsző pauszpapírok, az egyes pár két oldalát egymásra téve egy harmadik jelentés is olvasható lesz a két papírlapból. A könyv mérete megegyezik az Ipad Pro méretével.

Mindezek mellett, ezen szövegeket felhasználva egy második, kisebb méretű könyvben generált grafikai oldalak találhatók. Egy algoritmus a biográfiai szövegeket felhasználva generatív grafikát hoz létre. A kód a biográfiai szövegekben található szavakkal azonos
méretű köröket rajzol. Rövid szó esetén kis kört, hosszú szó esetén nagy kört rajzol. Így ugyanazon szöveg szövegként, illetve képként is megjelenik munkámban. A könyv mérete megegyezik az Ipad méretével.

Mindennek több olvasata van. Nem vizsgálhatjuk a világunkat csupán csak egy nézőpontból. Éppen ezért, munkáimban próbálok több olvasatot, több nézetet egyesíteni és hagyni, hogy a nézők szabadon értelmezhessék a látottakat.

Amúgy pedig „Hang the DJ”!”

Puskás Marcell 2016-ban diplomázott a METU Tervezőgrafikus művész mesterszakán. Diplomamunkájáról, a #bluereslines-ról ITT olvashattok. Cikkünkben Marcell a legfrissebb „The Big Data Gaze” projektjéről mesélt nekünk, amelyből hamarosan, 2018. október 30-án kiállítás nyílik! További részletek az esemény Facebook-oldalán.

 


Budapesti Metropolitan Egyetem és a Hype and Hyper közös, Discover című cikksorozatában időről időre a művészeti szakos hallgatók, illetve a már korábban végzett diákok diplomamunkáit, kimagasló alkotásait, egyedi projektjeit mutatjuk be – ismerd meg a jövő designereit!

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük