“Mindig is vonzónak találtam az építkezéseket. Lenyűgöznek azok az eszközök és kellékek, amikkel dolgoznak és az a jelenség, amikor már reggel kilenckor az állványzat szintjein állnak az üres “rakétás” üvegek. Ha időm engedi, sokszor megállok előttük, és lefotózom őket. Tetszik, hogy egy egész épület vagy csupán egy részlet az állványzat segítségével ideiglenesen egy sokkal iparibb, új “csomagolást” kap.
Ezért is tudtam Christo installációira annyira ráflesselni. Monumentalitását és konceptualitását tekintve mindig is lenyűgözőnek találtam a munkásságát. Érdekesnek tartom, ahogy egy hétköznapi dolgot, amit manapság már észre sem veszünk, mennyire figyelemfelkeltő kontextusba tud áthelyezni. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg járókelőnek megfordultak a fejében ezek a gondolatok, hogy “miért fontos ez?”, “miért volt erre szükség, hiszen semmi funkciója sincs?!” és még sorolhatnám. Éppen ezért egy olyan ingert váltott ki az emberekből, ami miatt ő és a munkássága beszédtémává vált. Az emberek vitatkoztak rajta, mennyire provokatív és mennyire agresszív egy ilyen monumentális installáció megjelenése. Pont ezért érdekes számomra. A munkái nem csak egyszerű ‘csomagolások’, hiszen ő a számára politikai, és kultúrtörténeti szempontból fontos épületeket, területeket célozta meg. Mintegy zárójelbe teszi azt a meghasadt életérzést vagy a helyzetet, amelyben ő (kelet és nyugat között) volt, maradt.
A rengeteg extrém munkája közül leginkább a ‘Surrounded Islands’, amit kiemelnék. Nem sorolnám a legegyszerűbb műveletek közé azt, amikor egy épületet ilyen precizitással becsomagolnak, de az, hogy egy konkrét szigetcsoport köré építenek egy installációt, már nem tartom egy mindennapi és könnyen elsajátítható professzionális szintnek.”
Borbás Marci, tervezőgrafikus, Harom.studio
Favorit című cikksorozatunkban mai alkotókat kérdezünk meg hétről hétre arról, mi a kedvenc designtárgyuk és/vagy művészeti alkotásuk.
Még nincsenek hozzászólások