fbpx
Nyomj Entert

Gyökeres változások

Még nyáron olvastam Frei Tamás dublini élménybeszámolóját, melyben elmesélte, hogy éppen egy “templomkocsmában” üldögél és próbál rájönni eme paradigmaváltás okaira. Az igaz, hogy a szigetországban és más nyugati országban nem ismeretlen ez a jelenség, mégis keletebbre fekvő európai országokban ez meglepő, sőt elképzelhetetlennek tűnhet, hogy egy templom más funkciójában működjön mint ami.
Mindazonáltal igaz az, hogy “a legnagyobb vallás manapság a vallásnélküliség, az ateizmus.”
Úgy tűnik a dubliniakat ez nem zavarja, sőt egyenesen sikernek tartják, hogy ennyire felvilágosultan gondolkodnak a témáról.

small1

A most bemutatott tizenötödik századi Holland templom hasonló átalakításokon esett át, bár nem kocsmaként funkcionál… A “Waanders In de Broeren” egy áruház és kávézó egyben, de azért ne egy tesco-ra gondoljunk. A BK. Architecten egy olyan fenntartható átalakítást eszközölt, mely elmondásuk szerint “kiegészíti és nem pedig megváltoztatja” az épületet. Az így beépített elemek az oldalhajóban és a pillérek között úgy csatlakoznak, hogy azt bármikor eltávolíthatóak.

Ha ily módon még meg lehet menteni egy templomot az enyészettől és amellett kulturális értékeit is meg tudja őrizni, akkor ezek az átalakítások nem haszontalanok.
A változásokat nem minden esetben kell negatívként átélni, hanem meg kell találni bennük azt ami ezek után még értelmet ad az egésznek.

small2

small3 small4 small5