fbpx
Nyomj Entert

Highlights of Hungary 2020 | Háfra Noémi

A Highlights történelmében először egy sportoló is csatlakozott a színes nagyköveti csapathoz. Háfra Noémi junior világbajnok kézilabdázó, az FTC-Rail Cargo Hungaria játékosa a felkészülési szezon ellenére óriási lendülettel vetette bele magát jelöltjeinek felkutatásába.

Háfra Noémit a kiváló teljesítményre való törekvés hajtja előre, éppen ezért rendkívül nagyra becsüli a Highlights misszióját, hiszen gyerekeknek és tenni akaró felnőtteknek hozza el évről évre azokat a történeteket, amelyek reményt adhatnak, motiválhatnak, cselekvésre sarkallhatnak.

„Alapvetően hozzám a sport és a környezetvédelem témája áll a legközelebb, ugyanakkor a Highlights remek apropó arra, hogy tágítsam a látókörömet, ezért is volt klassz az a sok ajánlás, amit az emberek megosztottak velünk a közösségi médiában. Már ezért megérte!” – mondta el Noémi arra a kérdésre, hogyan választotta ki jelöltjeit.

A Highlights of Hungary idei szlogenje a „Hass, alkoss, gyarapíts!”, ennek kapcsán Háfra Noémi kiemelte: gyerekként rá leginkább a példaképei voltak hatással, így csodálatos élmény számára, hogy ilyen fiatalon már ő is példaképe lehet másoknak, akik segítséget, tanácsot kérhetnek tőle. Ezek a találkozások jutnak eszébe erről a hármasról – van miért dolgozni, újra és újra felülemelkedni a holtpontokon, és így pozitívan befolyásolni másokat. Ezt a gondolatiságot igyekszik a Highlights is elültetni a fejekben, és Noémi bízik abban, hogy ez aztán mélyebb társadalmi változásokat is elindít majd.

Highlights of Hungary | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük