fbpx
Nyomj Entert

Highlights of Hungary 2020 | Mádai Vivien

Mádai Vivien televíziós műsorkészítő, szerkesztő és műsorvezető 2020-ban már másodjára van ott a Highlights nagyköveti csapatában.

Vivien szerint óriási lehetőség, hogy a Highlights-nak köszönhetően fókuszba kerülhetnek olyan produktumok, akár kisebb vidéki vállalkozások is, amelyek ugyanúgy megérdemlik a reflektorfényt, mint mondjuk egy közönségkedvenc film.

A tavalyi, első Highlights-nagyköveti szerepvállalása, a közös munka, az együtt gondolkodás őt is inspirálta – azóta megvalósította régi álmát, elindította a Poetré című portrésorozatot, amelyben ismert embereket mutat be kedvenc versükön vagy más irodalmi művükön keresztül olyan szituációban, ami valamiért meghatározó a számukra.

„Az a rengeteg pozitív történet, a társaságból áradó energia bennem is elindított valamit és arra sarkallt, hogy én is mozgósítsam a saját kreativitásomat. Elhatároztam, hogy szeretnék valami olyat létrehozni, ami ötvözi filmes tanulmányaimat és látásmódomat, olyasmit, ami eddig még nem volt és amire büszke lehetek. Anélkül, hogy a siker mutatóival foglalkoznék, egyszerűen felemelő érzés érdekes emberekkel közösen alkotni. Ez az, amit elhoztam a Highlights-ból, és remélhetőleg át is adok másoknak” – mondta el Vivien.

Anélkül, hogy tudta volna: idén is felkérik nagykövetnek, egész évben gyűjtötte potenciális jelöltjeit. Elmondása szerint egészen más szemmel, nyitottabban jár-kel a világban, ami már önmagában is sokat hozzátesz az életéhez. „Nekem fontos, hogy ne csak mint Mádai Vivien televíziós műsorkészítő, szerkesztő és műsorvezető jelenjek meg, hanem hogy ennél jóval szélesebb spektrumon is prezentálhassam az általam látott kiváló, magyar teljesítményeket. Úgyhogy az idei jelöltjeim esetében is merítek a humor, a vidékfejlesztés és a filmes szcéna remekeiből.”

Poetré | YouTube | Instagram
Highlights of Hungary | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük