fbpx
Nyomj Entert

NÉGYSZÖGLET – Esterházy Péter

Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest. 
Forrai Ferenc sorozata.

1950. április 14-én született Esterházy Péter.

HASNYÁLMIRIGYNAPLÓ

2015. június 3., szerda
Okvetlenül le akartam írni a kezdeteket a mai konzultáció (beszélgetés) előtt, de tegnap is, ma reggel is elfolyt az idő, ahogy mostanság szokott. Nem álltam még vissza a munkatempóra. Indulnom kell a Kékgolyóba. El is ért a szorongás. Félés, izgatottság. Hogy mi lesz. Milyen döntéseket kell hoznom. A tegnap emlegetett ontológiai derűnek most – nem az, hogy nyoma sincs, de relevanciája, az nincs. Szóval, ha nincs, nincs, ha van, nem számít. És persze a szokásos: tartózkodjam-e az olyan észbejutásoktól, mint az onkológiai derű?

(…)

2015. június 5., péntek
Abba kell hagynom, megyek a Liszt Ferenc térre dedikálni. Ezt is itt bent írom már az Írók Boltja irodájában. Lehet, hogy ez nem kell, az írásról, csak szigorúan a hasnyálmirigytündérről?

(…)

2015. június 9., kedd
Reggel háromnegyed 7. Negyed 8-ra kellett jönnöm a Kékgolyóba. Előbb értem ide, ülök egy padon, ún. árnyas fák alatt, mintha egy kedélyes ligetben. Szállingóznak az emberek. Szemben velem egy fehér köpenyes, inkább orvos, mint nővér, olvas. Köszöntem, nem köszönt vissza. Nem tudom, bent kell-e maradnom egy napra, vagy ma már hazamehetek. Végül is semmit se tudok.

(…)

2015. június 17., szerda
Napok teltek el stb.
Ma reggel bejöttem a Kékgolyóba, hogy elkezdjem a kemót. Nem szeretem így írni. A kemoterápia a jó. Amúgy mintha becézném.
Várok a koktélra, vagyis hogy kezdjük. Előtte a doktornőnél. Rémálom, mondom a folyosói tömegre, amin szinte megsértődik. Miért, talán sokat kellett várnia? Nem, nem panaszkodom. De hát azt mondta, rémálom. Mint egy tanárnő, hogy rosszul fogalmazok. De bírom. Azt az érzést tudja adni, hogy ért hozzá, hogy engem talán személyesen nem okvetlenül, de meg fog gyógyítani. Ilyesmi.

Előtte valaki leszólít, a Kovácséknál volt autószerelő. Hát, bazmeg, ki vagyok kötve, bazmeg, neked mi van, hasnyálmirigy?, hú, bazmeg, az nagyon szar. Ezen muszáj röhögnünk. Jólesnek a bazmegjei. Olyan, mintha az életerőről szólnának. Arrébb kell állnom, hallom, ahogy meséli, ki vagyok, igen, igen, a Marci testvére. Aztán még váratlanul, stiláris töréssel hozzáteszi, nagyon rendes család.

(…)

2015. július 7., kedd
Bolhazsák és kékhömpöly. Ezeket a szavakat álmodoztam. A kutya egy bolhazsák. De mi a kékhömpöly? Hát az se egy kékhömpöly, hogy a Kékgolyóban… Vagy: Édes muci, maga se egy ~. Kis kékhömpölyöm – ennél jobban szóval már nem közelíthetünk valakihez. Vagy kéjhömpöly? Inkább. Akkor ez viszont Kéjgolyó. Az én kéjgolyóm. – Micsoda nívó. Két kéjgolyó. Még micsodább.

(…)

2015. szeptember 1., kedd
a Duna-parton jöttünk. Nagyon látszott a város szépsége. A Parlament szeretetre méltó abszurditása. Minden városnak van titka; Budapesté mi?

(…)

2015. október 24., szombat
Megjegyzem, hihetetlenül szépen süt a nap. Ezt azért lehetne költőibben vagy eredetibben is mondani. Marhára süt a nap, bazmeg. Ez költői. De főleg bazmeg. Ebből elég, átmegyek ebédelni öcshöz.
Ettem, mint állat. Jólesett. Az utcasarkokon megálltam, belemártottam a pofám a fénybe. Jólesett. Sajtos hasé, jólesett. Még a végén élvezni tudom az életet. Van bennem erre hajlam. És ha a hasnyál nem figyel, azonnal le is csapok a lehetőségre. Ez a bekezdés azért egy kissé fel van stilizálva. Kaphatna egy vajszínű árnyalatot, hogy a költővel szóljak.

(…)

2015. október 25., vasárnap
Álmos vagyok, dolgoznom kéne, és aludni fogok.
Aludtam. Aludni jó. Ettem. Enni jó. Végződjön így e nap, legalább itt, a füzetben.
De és szóla egy égi hang, s rohanék ide vissza: Budára néző tehetségtelen hasnyálmirigyemet elcserélném tehetséges hasnyálmirigyre. Rák nem akadály jeligére.

(…)

2015. október 26., hétfő
Amúgy sétáltam jó ritmusban a Duna-partig, napfürdőztem, aludtam húsz perc helyett ötvenet.

(…)

2015. november 28., szombat
Aztán vártam a szürke város szürke villamosmegállójában,

(…)

2015. december 1., kedd
Egy kicsit ledőltem ebéd után, aztán kimentem az utcára, hogy a késő ősznek nem megfelelő tavaszias szél által ébredezzem.

NÉGYSZÖGLET
A Négyszöglet összetartozást jelző szimbolika. A nemzetek és kultúrák hovatartozását, azonosságát a sorozat formákból és színekből szerveződő sajátos kódrendszere mutatja be a visegrádi országok irodalmán keresztül. Városlakók négyszer: Varsó, Prága, Pozsony, Budapest. Négy város, négy szín, egy metszet. Négy ország négy városának négyszögesítése, közös halmaza.

A Négyszöglet legújabb, a HYPEANDHYPER-en megjelenő részei Budapestről szólnak.

A SOROZAT
Az eddig megjelent részek ITT olvashatók.

INTERJÚ
Forrai Ferenccel, a Négyszöglet sorozattal kapcsolatban készült „Budapesti szögletek kilátással” című interjúnk ITT olvasható.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük