Október 5–19. között rendezik meg az idén 15. születésnapját ünneplő Design Hét Budapest, amelynek ezúttal is az egyik legizgalmasabb programja lesz a Nyitott Stúdiók. A látogatók
Keresési eredmény erre a szóra:insta láv
Results95Művészpáros I Szép-Bíró Erika és Szép István
Klasszikus és modern, letisztult és barokkos, fantasy és sci-fi. Éppen annyira különböznek, mint amennyire hasonlítnak – és miközben lelkesen mutogatják egymásnak a saját kis világukba illő
Forrai Ferenc I Átkötések
Forrai Ferenc tervezőgrafikus évekkel ezelőtt kezdte el becsomagolni az utazásaira magával vitt könyveit. Kezdetben gondolatait, terveit rejtő próbanyomatok tiszta, másik oldalával fedte be őket, amellyel kettős
Művészpáros I Albert Virág és Pongrácz Farkas
Ahogyan a munkájuk az életük, úgy az életterük a munkahelyük is. Virág szerint minden napjuk olyan, mint egy finom sütemény, amelyhez elengedhetetlenek a megfelelő hozzávalók. Ha
(English) No Slowing Down
Students Center in Zagreb (Croatia) has been a vibrant vein of urban culture and meeting point for students, artists and intellectuals for several decades. It is