Nagyon sok furcsaságot láthattunk már, hogy művészek milyen eszközöket, kiegészítőket használnak egy-egy alkotás elkészítéséhez, de megmondom őszintén a Petri csésze még engem is meglepett. Márpedig Klari Reis kaliforninában mikrobákat tenyésztett bennük, majd ultraibolya sugarakra nem reagáló polimer és akril-, illetve olajfesték segítségével megszínezte a kompozíciót, ezzel húzva átmenetet tudomány és művészet között. Én a magam részéről több ilyen projektet szeretnék látni, mert bámulatosan jók. Egyébként Klari az utóbbi időben annyira belelendült, hogy naponta készít új petri csészéit, amiket figyelemmel követhettek itt.
Related Stories
Nighthawks
Ez volt az első alkotás ami arra ösztönzött, hogy a photoshoppot használjam, valamikor általános iskola vége felé. Valamiért annyira el tudtam merülni ebben a jelentben, hogy
Ember, állat, gép
Folyamatos bárbeszédre késztetnek és boncolgatja az emberi lét és a technológia által előidézett változások értelmét…
Hello World.
Valentin Ruhry alkotása 185x265cm, fából, kis műanyag kapcsolókból és némi villanyból áll. Az amúgy cím nélküli alkotás, a Hello World. becenevet kapta a keresztségben, merthogy ezt









