fbpx
Nyomj Entert

Stage, a színpad | Dnyipro, Ukrajna

Ha a közösségi építészetet illusztrálni kellene, a Stage-projekt lenne rá a tökéletes példa: több mint kétszáz ember munkájának eredménye, elkészülte óta pedig egy közösség igényeit szolgálja ki.

A közép-ukrajnai Dnyipro városában, a Sevcsenko Park fái között, egy régi színház területén most is egy színpad áll. Illetve valami, ami sokkal több, mint egy színpad: a Stage inkább egy multifunkcionális pavilon, mely a dnyiproi városlakók összefogásából született, akik az épületet közösségi finanszírozással és tervezéssel hozták létre, teljes mértékben online felületek felhasználásával és digitális designnal.

A fából és rétegelt lemezből épült főépület a japán pavilonokat idézi, ugyanakkor izgalmas, geometrikus formát kapott. A kültéri színpad mögötti vászon filmvetítésekre is alkalmassá teszi a helyet, belül pedig olyan hangulatos enteriőrt alakítottak ki, ami kitűnő akusztikával is rendelkezik. A „színpad” belsejében egy tárolóhelyiség, illetve egy lounge is található, amelyből a Dnyeper folyóra nyílik kilátás. A hangulatot még kellemesebbé teszik a növények, melyek a városi botanikus kert ajándékai voltak.

A Stage formája fricska is a múltnak: elődjének, a harmincas évek propagandaszínházának vertikális felépítése a hierarchiára utalt, ezzel szemben a mai, horizontális kialakítás épp az egyenlőséget szimbolizálja.

„A Stage kivételes kezdeményezés, mert a projekt elindítása, majd az épület tervezése, megvalósítása és fenntartása is teljes mértékben közösségi összefogással valósult meg. Az ehhez hasonló civil aktivitásoknak különös jelentősége van a rendszerváltozások utáni Kelet-Közép-Európában, hiszen az önszerveződésre, a köztér demokratikus használatára és ennek elsajátítására mutatnak jó gyakorlatokat. Mindemellett a kulturális folytonosságra is épít, hiszen a meglévő színpad kör formája és a fölé helyezett ék alak kompozíciója megidézi a kommunizmusban elnyomott konstruktivizmus szellemiségét.”

– Klobusovszki Péter DLA egyetemi docens

PACE X HYPEANDHYPER című sorozatunkban hétről hétre bemutatunk egy-egy munkát a kelet-közép-európai régió kiemelkedő kortárs középületei közül. 

PACE | Web | Facebook

BME Középülettervezési Tanszék Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük