Városi járókelőként lehet, hogy fel sem tűnik, mennyi különböző textúrán haladunk át nap mint nap. Gördeszkával viszont sokkal feltűnőbbek a burkolatváltások és más élményt ad a betonon siklani, mint a mozaikokon gurulni. Ezt mutatja be Julien Paccard minisorozata.
Miután befejezte Color Fools című videósorozatát, amelyben különböző színű felületeken gördült végig, Julien Paccard egyből új projektbe kezdett. GRRRND Zero című minisorozatában a videóművész és deszkás azt mutatja be, hogyan észleli egy gördeszkás a különböző burkolatokat a városi köztereken, ezzel pedig mindannyiunk számára láthatóbbá és érzékelhetőbbé teszi ezeket.
A címben a tripla r a gördeszka kerekei által kiadott hangot evokálja, az egész koncepcióban is a hangnak van a legnagyobb jelentősége. A felvételekhez készült zene mindig az adott felület és a kerekek találkozásának tipikus hangjaira építkezik.
Vizuálisan is erősek a kisfilmek, hiszen a különböző burkolatok vagy térelemek nem csak látványosak, gyakran profi deszkás készségeket is igényelnek. A hét kisfilmből álló sorozat mindegyik részében különböző anyagokat mutatnak be: téglát, betont, mozaikot, sziklát, üveget, fémet és márványt. A teljes sorozat itt nézhető meg.
Julien Paccard | Instagram
Még nincsenek hozzászólások