Kék és rózsaszín rafia, fűzvessző-háncs színes bőrpánttal. Kör, Négyzet és Háromszög, avagy Cyli, Cubi és Tria. Mutatjuk, az új természetes anyagokból készült, tavaszváró kézitáskákat a MAACRAFT-tól!
Ahogy a design márkák többségére, úgy a MAACRAFT működésére is hatással van a járványhelyzet, de minden nehézség ellenére a műhely tovább alkot; a kísérletezések mellett kreatív projektek megvalósításán és a műhely megújításán dolgoznak. Új táska-kollekciójuk az alapformákra épül, amelyben felfedezhetők a műhelyre jellemző védjegyek – a fonott fűzháncs, a kézzel festett rafia, illetve az ívelt rétegelt lemez ezúttal olyan új alapanyagokkal is kiegészül, mint a bőr és a réz.
A közel egy éve fejlesztés alatt álló kollekció ötlete egy korábbi kollaboráció újragondolásából született meg, amit a műhelyben dolgozó fiatalok valamilyen formában szerettek volna tovább folytatni.
„A Tomcsányi divatmárkával együttműködve már korábban is foglalkoztunk táskákkal, de ezek csak limitált példányszámban készültek el. A műhelyben dolgozó srácok szerették volna folytatni, így terveztünk közösen egy gyorsabban előállítható és kisebb, kompaktabb kézitáskát, amely megmutatja a műhelyre oly jellemző anyagokat, technikákat. Így született meg a △○□ kollekció ötlete” – mondta el Szalkai Dani, a MAACRAFT vezetője.
A MAACRAFT működésére jellemző módon a műhelyben dolgozó autizmussal élő fiatalok készítik el a designer darabokat, és ez az új táskák esetében sincs másképp.
De hogyan zajlik egy ilyen folyamat? Miután kész egy termék koncepciója, a műhely dolgozói elkezdik a modellezést, amely folyamat mindig meghatározza a végleges formát és designt. A △○□ táskák esetében az alapanyagként szolgáló háncs anyagát a közösség együtt készíti elő, majd a házilag festett rafiaszálakat a műhelyben dolgozó Anasztázia, Marika és Noémi varrja össze. Az asztalos mester által előkészített fa rétegelt lemezt pedig a fiatalok hajtják a megadott formára, amelyet színes fa páccal festenek át. A fonott lapokat aztán Anett, műhelyvezető segítségével a fa lemezhez varrják. A MAACRAFT vezetője, Szalkai Dani is kiveszi a részét a közös munkából, aki sárgaréz szegecsekkel erősíti a bőr pántot a táskákra. A műhely tárgyain így az egész csapat kézjegye megjelenik, ami igazán egyedivé és különlegessé teszi az új kézitáskákat.
„Számomra a műhelyben végzett munka egy nagyon izgalmas, fordított tervezési folyamat, hiszen tulajdonképpen a sérült munkavállalóink képességei és a műhely adottságai tudnak érvényesülni a formaterv megszületésében. Fontos, hogy ez egy alkotóközösség, tehát egy-egy tárgyon akár többen is dolgoznak, mivel a nálunk dolgozó fiatalok önálló munkavégzésre nem képesek. Így jellemzően részfeladatokat végeznek, amely részekből adódik össze a munkafolyamat egésze” – jegyezte meg Dani.
A táskák népszerűsítésére a MAACRAFT történetmesélő, misztikus hangulatú videósorozatot is készített, amelyből egyet alább is meg tudtok tekinteni.
Támogassátok ti is a műhelyben dolgozók közösségét, és nézzetek szét a MAACRAFT weboldalán, ahol a vidám táskák mellett egyéb kedves tárgyakat is beszerezhettek.
Fotók: Bartha Máté
Videó: Bartha Máté, Bartha Márk, Érdi Zsófia
Modell: Érdi Zsófia
Maacraft | Web | Facebook | Instagram
A MAACRAFT foglalkoztatási programjában autizmussal élő, értelmi sérült fiatalok, designerek segítségével készítenek egyedi termékeket. A kertgondozás és kézműves technikák elsajátítása segít képességeik fejlesztésében. A műhely célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmusra és az autizmussal élőkre, integrációjuk fontosságára.
Még nincsenek hozzászólások