fbpx
Nyomj Entert

Frank Gehry új szintre emeli a felhőkarcoló-építést

A kanadai építész egy igazán egyedi épületpárost tervezett Torontóba: a Gehry-projekt két toronyházát fémmel és üveggel borítja majd be, a szinteket pedig tömbönként forgatja el.

A két felhőkarcoló magassága sem mindennapi: 289 és 262 méterig ívenek majd fel, de a látványterveken bemutatott épületek egyáltalán nem ennek révén ragadják meg a szemlélőt. A 2017-ben engedélyeztetett toronyházak tervein az építész most változtatott, az újítások közt szerepel a fénylő felület és az emeletek elforgatása is.

A Gehry-projekt házainak története 2012-ig nyúlik vissza: eredetileg három, 80-85 méter közti magasságú épületet szánt ide, melyeket később szalagszerű homlokzattal terveztek összekötni. 2014-ben lett a három toronyból kettő, végül mostanra talán azok végleges formája is megszületett.

„Olyan épületeket akartam tervezni, amelyek hűek a városhoz és azt a a Torontót mutatják be, amelyet egykor ismertem” – mondta el Frank Gehry.

Az építész a projekt kapcsán elmondta, hogy különböző személyiséggel rendelkező, egymással mégis interakcióban álló épületeket akart tervezni, amelyek dinamikus módon változtatják meg Torontó várossziluettjét: bármerről is szemléljük őket, mindig kicsit más arcukat mutatják meg. A belső terek léptéke már sokkal emberibb lesz elmondása szerint, mint a toronyházak magassága.

Az épületpárban hotel és lakások mellett egy új egyetemi campus és egy művészeti galéria is helyet kap majd. Gehry azt mondja, reméli, szülővárosa, Torontó büszke lesz majd a két felhőkarcolóra, melyeket az egyébként Los Angelesben élő, a hónap végén 92 éves építész ide tervezett.

Forrás: Dezeen

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük