fbpx
Nyomj Entert

Gyakorlati képzés online térben | GRID Enteriőr

Bár az enteriőrtervezés egy elég kézzelfogható szakma, ez nem zárja ki, hogy digitálisan oktassák. Legalábbis ezt bizonyítja az a rengeteg pozitív visszajelzés, melyet Bertóty Eszter és Bunyik Emese kapnak hallgatóiktól, akik elvégezték az általuk alapított GRID Online enteriőrtervező akadémia képzését.

Mikor januárban elindították első kurzusukat, nem gondolták, hogy alig két hónap múlva még annál is nagyobb igény mutatkozik rá, mint kezdetben. De jött a koronavírus, és az online tanfolyamok még inkább előtérbe kerültek. Bertóty Eszter, enteriőrtervező, a GRID társalapítója mesélte el, hogyan indult a GRID, és hogyan épül fel a képzés.

Jó pár éve foglalkoztat a tanítás gondolata. Főleg azért, mert az elmúlt években nagyon sok olyan pályakezdő jelentkezett hozzám gyakorlatra, akiknek az iskolából kikerülve fogalmuk sem volt egy-egy projekt valós menetéről – ugyanakkor csodálatos moodboardokat tudtak készíteni, és az összes menő stílusról volt véleményük. A tanítás gondolatát aztán valahogy sosem követte tett, részben mert azt láttam, hogy a lakberendezés oktatás tematikája az OKJ-s képzéseken az elmúlt 20 (!) évben semmit nem változott, és ehhez én nem szerettem volna csatlakozni. Ráadásul valami miatt úgy érzem, hogy a „lakberendezés” szó a végletekig le lett járatva az elmúlt időszakban.

Eszter ezután ismerkedett meg Bunyik Emese, építészmérnökkel, akivel nem csak a képzésekről vélekedtek egyformán, de az is kiderült, hogy bár más háttérrel kerültek a szakmába, nagyon hasonlóan építik fel a projekteket. Mindezzel párhuzamosan került a látókörükbe a webuni.hu online oktatással foglalkozó cég, ami megadta a kezdő lökést, és belevágtak saját képzésük kidolgozásába.

Nem helyettesíteni, hanem kiegészítetni szeretnénk a jelenlegi képzéseket. Emellett segítséget nyújtunk olyan laikusoknak is, akik a saját lakásfelújításukat szeretnék hatékonyan menedzselni. Az általunk összeállított tematika pontosan leköveti egy projekt sorrendiségét, tehát azt adjuk, amit egy hozzánk jelentkező gyakornoktól is elvárnánk.

Januárban 35 fővel indult az első csoport, akivel a mai napig folynak a munkák. Bár a következő turnus csak májusban kezdett volna, a járvány betörésével még nagyobb létjogosultságot kapott a GRID tevékenysége, ezért márciusban egy 10 fős minikurzust is elindítottak, és egy alkalmat ingyenesen elérhetővé tettek Eszterék.

A GRID képzését nem csak az különbözteti meg a többi enteriőrtervező vagy lakberendező tanfolyamtól, hogy az online térben zajlik, hanem az is, hogy itt a hallgatók maguk oszthatják be az ütemtervüket.

Az alapozó kurzusban nem stílusokat és színeket, vagy moodboard-készítést tanítunk. Én azt gondolom, hogy az ízlés bizonyos mértékben szubjektív dolog, és bár fejleszteni lehet, de olyan sosincs, hogy valami mindenkinek egyformán tetszik… és ez jól is van így. Mi nem azt oktatjuk, ami szerintünk szép. A mi kurzusunk arról szól, hogy a gyakorlati lépések hogyan követik egymást az életben, egy-egy tervezési projektben. A hallgatók eszerint haladnak annak érdekében, hogy releváns tervek szülessenek. A végtermék pedig az ő valós projektjük megvalósításához szükséges tervdokumentáció.

A visszajelzések mindkét oldalról pozitívak: a hallgatók elégedettek, és Eszter és Emese is úgy véli, tehetséges, önálló résztvevőkkel találkoztak. A projekt pedig nem csak folytatódik, de fejlődik is, hiszen szerencsére több cég is a GRID mellé állt, és releváns prospektusokkal, workshopokkal segíti őket. Emellett a vizuális megjelenés és mini-, helység-specifikus kurzusok készítése is a terveik között szerepelnek.

Fotók: GRID Enteriőr

GRID Enteriőr – Online enteriőrtervező akadémia

Bertóty Eszter, enteriőrtervező FacebookInstagram

Bunyik Emese, építész BehanceFacebookInstagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük