fbpx
Nyomj Entert

Let’s Colour projekt

A Let’s Colour projekt elsődleges célja színt vinni az emberek életébe. A Let’s Colour Településszépítő Egyesület célja, hogy színessé varázsolja a közösségek által nap mint nap használt tereket, legyen szó elhanyagolt városházáról, vidám gyerekzsivajtól hangos óvodáról, a falu orvosi rendelőjéről vagy akár egy lehangoló látványt nyújtó betonkerítésről. A színek csodákra képesek, a megszínesített közösségi terek pedig új lendületet visznek az ott élők mindennapi életébe, inspirálnak és energiát adnak. A Let’s Colour 2011-ben vette fel először a harcot a szürkeséggel szemben. Látva az óriási érdeklődést és azt a példaértékű összefogást, amelyet a pályázók bemutattak, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület a Duluxszal karöltve idén sorban az 5. alkalommal hirdeti meg országos pályázatát.

Let's Colour project Budapest

Pályázati feltételek

A korábbi évek gyakorlatával megegyezően az idei pályázatra bármilyen magyarországi társadalmi szervezet, önkormányzat, valamint több emberből álló ad hoc csoportosulás – például lakóközösségek, polgárjogi társaságok, baráti közösségek, szülői munkaközösség – is jelentkezhet.

Let's colour projekt Budapest

A kritériumok egyszerűek: a jelentkezőknek biztosítani kell a helyszínként szolgáló falfelületet, amely egy közösség életében központi szerepet tölt be, valamint a közösséget, amely önkéntesként elvégzi a festést. A felület nem lehet négy méternél magasabb, hogy különösebb speciális felszerelés nélkül, a hétköznapi emberek is le tudják festeni. A győztesek a szürkeség felszámolásához 800 négyzetméternyi falra elegendő festéket, professzionális designterveket, műszaki szakértőt és a festés teljes levezénylését kapják, valamint az élményt, amely a közös, önkéntes színesítéssel jár.

Részletes pályázati kiírás itt található: http://www.letscolour.hu/