Ismeretlen sztorik a városimádók és a design iránt érdeklődők számára, virtuális tárlatvezetés és életre keltett festmények: csak néhány példa arra, amivel az ARe magyar kreatív startup itthon és nemzetközi terepen is bemutatkozott. Az urbanisztika, a design és a divat iránt is nyitott cég a kiterjesztett valóság lehetőségeit kutatja, legújabb fejlesztésük pedig a járvány miatt vásárlókat vesztett cégeknek és eseményszervezőknek is érdekes lehet – meg persze mindenkinek, aki nyitott az interaktív tartalmakra. Az ARe egyik alapítóját, Etentuk Udemét kérdeztük szolgáltatásukról, az AR jelentőségeiről és jövőjéről. Interjú!
Mikor indultatok és mi volt a vízió, amely alapján pozícionáltátok a szolgáltatásotokat?
Etentuk Udeme (E. U.): Már majdnem egy évtizede a telekommunikációs szektorban dolgoztam, amikor úgy döntöttem, hogy alkalmazást fogok fejleszteni. Az AR-ban leginkább az fogott meg, hogy összekapcsolja az offline és az online életteret. Az első fejlesztésünk 2013-ban készült el, majd 2016-ban úgy határoztunk, hogy érdemes lenne több kollégával együtt dolgozni. Nagyon gyorsan elértük azt a problémát, hogy nem tudunk olyan ütemben fejlődni, mint amennyi megrendelésre igény van, így felvettük a kapcsolatot a Hiventures befektetővel. Arra rendezkedtünk be, hogy urbanisztikával és turizmussal foglalkozó szervezeteknek és turistáknak készítsünk szolgáltatásokat, hiszen a fejlesztésünk egyik legjobb előnye, hogy vizuális marker nélkül be lehet olvasni egy szobortól kezdve a Bazilika homlokzatán át bármit, amiről aztán ott helyben, az AR segítségével a felhasználók információt kapnak. Ahogyan jött a járványügyi vészhelyzet, egy kicsit újra kellett kalkulálnunk magunkat, ezért egy időre az urbanisztikai vonal háttérbe került, ennek apropója a legújabb fejlesztésünk is.
Mit érdemes tudni erről? Az idei Budapest Central European Fashion Weeken már élesben is használhattuk, így egy csodaszép Alma Vetlényi ruhát tehettem a nappalimba az ARe segítségével.
(E. U.): Igen, az új fejlesztés által képesek vagyunk tárgyakat fotorealisztikusan vizualizálni. Az általad említett divatpéldánál maradva ennek legnagyobb előnye az, hogy ha például elmarad egy divatbemutató, vagy esetleg nem publikusan rendezik meg, akkor tértől és időtől függetlenül bárhol meg lehet jeleníteni az ott bemutatott kreációkat. Olyan típusú termékeket érdemes bemutatni vele, amelyeknél nagyon fontos a vizualitás, mint például egy egyedi ruha esetében a szabás és a részletek. A vírus miatt több üzlet és showroom nem tudott kinyitni, a vásárlók így nem láthatták a termékeket. Elsődlegesen ezeknek a cégeknek, vállalkozásoknak szólhat ez a szolgáltatás. Egyedi bútorokkal is foglalkozunk és a kortárs design és művészet felé is nyitunk, jelenleg például Horváth Lóczi Juditnak egy gyönyörű, két méteres virtuális szobra és egy Veszprémi Gabi által tervezett cipő is megtekinthető az ARe-ben.
Több évig találkozhattunk veletek a Design Héten, de művészeti projektekben is részt vettetek, például 2019-ben a Tate Modernben megrendezett Maurer Dóra kiállításhoz is hozzárendeltétek a kiterjesztett valóságot. Mi volt a legizgalmasabb együttműködésetek?
(E. U.): A járványhelyzetig a művészet és design területe felől jött a legtöbb együttműködés, de ügynökségi megkeresésünk is volt, szintén művészeti témában: úgy tűnik, ez az a terület, ami könnyen adaptálja az új típusú fejlesztéseket. A Tate Modern-es projektünk mellett nagyon szerettük például a DDB Budapesttel közös munkánkat, amivel a tavalyi cannes-i nemzetközi marketingversenyen két shortlistet is szereztünk. Ebben a mellrákhoz kapcsolódó prevenciós kampányban a történetmesélésre helyeztük a hangsúlyt. Magyar alkotók által készült aktokat lehetett beolvasni alkalmazásunkkal, majd a modellek megelevenedtek és egyperces animációs üzenetben elmondták, hogy mire kell figyelni a mellvizsgálattal kapcsolatban.
Sokan próbálkoznak az AR-ral, de olykor kritikával is illetik azt, hiszen még mindig egy olyan eszköztől, például a mobilomtól függ, amely elválasztja a digitális és a valós teret, így nem kapok igazán immerzív élményt. Te miben látod az AR jelentőségét?
(E. U.): Alapvetően ez a kritika helytálló, az AR nem az a technológia, amely minden webes szokásainkban gyökerező problémát megold. Talán a legfontosabb előnye – és ezt mindenki máshogy próbálja használni – hogy vizualitása és játékos funkciója miatt magasabb az interakciós rátája, mint a kétdimenziós és képernyőhöz kötött kommunikációnak. Elég csak a Pokémon Go-ra gondolnunk! Ezért fejlesztik sokan, a legnagyobb tech cégek is, mint például a Facebook vagy az Apple. Hosszú távú stratégiánkat arra építjük, hogy két-három éven belül olyan típusú AR-szemüvegek jelenhetnek meg, amelyek viselete semmiféle frusztrációt nem okoz és maga a felhasználói felület is hozzáad valamit a mindennapi életünkhöz. Fontos nekünk, hogy a szolgáltatásunk ne raboljon időt és ne kössön folyamatosan a képernyő elé, hanem mindig helyhez vagy igényhez kötötten, relevánsan adjon plusz információt. Az urbanisztikában például az egyik legfontosabb érték, hogy az épített környezet olyan rejtett információkat hordoz, amelyekről nem tudunk, ezért népszerűek a városi séták is, ahogyan a turisztikai AR-szolgáltatásaink is.
Szolgáltatásotok kommunikációs anyagában szerepel az, hogy ha nagyobb a felhasználó aktivitása, akkor az több adatot jelent, a több adatból pedig pontosabban lehet meghatározni a vásárlói viselkedést. Ez elég kényes terep, a felhasználók egyre inkább felismerik, hogy tulajdonképpen a techcégek alkalmazásainak használatával ők maguk is áruvá válnak… Te mit gondolsz erről?
(E. U.): Ezzel kapcsolatban már a nulladik lépésben volt egy stratégiai elhatározásunk: nem gyűjtünk és nem is tárolunk személyes adatot. Ez olyan vállalás, ami egyértelmű különbséget jelent a többi céghez képest és transzparenciát is biztosít a felhasználónak. Azt jelenti, hogy ha valaki letölti és megnyitja az ARe-t, azonnal tudja használni, nem kell Facebook- vagy Google-profillal belépnie és regisztrálnia sem. Ha a partnerünk a mi csatornánkat használja, akkor kifejezetten a saját felhasználóinak viselkedéséről tudhat meg sok mindent. Csak egy példa: együtt dolgozunk egy nagyon innovatív kávépörkölővel, a Roastopus-szal, esetükben a termék csomagolását lehet beolvasni – itt nem azt mondjuk el a partnernek, hogy ki az a személy, aki beolvasta, hanem azt mondjuk el neki, hogy azt, aki beolvasta a csomagolást, milyen tartalom érdekelte.
Az látható, hogy gyorsan reagáltok a jelen piaci kihívásaira, a technológia fejlődésére. Hogyan tovább, mik a jövőbeli terveitek?
(E. U.): Jelenleg Budapesten, Berlinben és Londonban érhető el az alkalmazásunk, ami azt jelenti, hogy ezekben a városokban szabadon, bármiféle grafikai marker nélkül több tucat lokációt be lehet olvasni. Jövő év elején ezt szeretnénk bővíteni Párizzsal, Barcelonával és a lehető legtöbb EU-s nagyvárossal.
Még nincsenek hozzászólások