fbpx
Nyomj Entert

3D Printing Days | új világot teremt!

“…néhány év alatt mindent meg fog változtatni körülöttünk ez a technológia!”

hangsúlyozta Böszörményi Gergely a Design Terminál stratégiai igazgatója a 3D Printing Days tegnapi megnyitóján.

Ahogy itt a hype-on, tegnap a kiállítás gépei és produktumai között járva bebizonyosodott, hogy ez a technológia számos területen fogja szolgálni az embert a közeljövőben. Mivel a Design Terminál szerepe az, hogy a hazai kreatív területen érdekelt fiatal vállalkozásokat aktívvá, motiváltá tegye és megismertessék munkáikat a nagyközönséggel, így nem is lehetne a 3D Printing Days jobb helyen, mint a Design Terminálban.

small1

small8

Böszörményi Gergely megnyitójában kiemelte, hogy a mostani esemény egy olyan sorozat elindítója, mely a jövőben – a szakmai partnerekkel karöltve – egyre nagyobb és fontosabbá válhat mind hazai, mind nemzetközi szinten.

Erre az állításra erősített rá Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke is, aki fontos feladatának érzi ezeket az új lehetőségeket mind a technológiai, mind a fejlesztési politikában erősíteni. A Nemzeti Innovációs Hivatal által életre hívott Technológiai Inkubátor Program is az ilyen lehetőségeket, a start-up vállalkozásokat hivatott szolgálni.
Korányi László szerint a kiállítás alapjaként szolgáló 3D nyomtatás nem pusztán egy technológia, hanem egy olyan lehetőség aminek köszönhetően lehetőségünk nyílik olyan – eddig elképzelhetetlen – gondolatokra, paradigmákra, melyek valóban egy új világot teremthetnek meg.

small7

Aki ellátogat az egészhetes rendezvényre, annak lehetősége lesz élő közvetítésben nyomon követnie az edinburgh-i TEDGlobal-t, és a mai naptól vasárnapig tematikus programokban lehet része.

Június 12. (szerda) – Orvostudomány
Június 13. (csütörtök) – Kreatív
Június 14. (péntek) – Üzlet
Június 15. (szombat) – Ipar
Június 16. (vasárnap) – Kreatív

small3

small4small5