fbpx
Nyomj Entert

A jövő startuppereit segítik | HFDA Startup Program

Idén ősszel is várja a divat- és designipart forradalmasító ötleteket a HFDA Startup Program, amely a legígéretesebb startupoknak vállalkozásfejlesztési képzést és tizenöt millió forintos befektetési lehetőséget kínál. A program célja, hogy akár már ötletfázisban támogatást kapjanak azok a jövőbe mutató, iparági megoldások, melyek hozzájárulnak az ágazat fellendítéséhez és egy értékteremtő divat- és designipari ökoszisztéma kialakulásához.

A tavalyi együttműködés sikerét követően második alkalommal indul el a Magyar Divat & Design Ügynökség (HFDA), a Startup Campus startup-inkubátor és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures tőkealapkezelő közös startup-programja. A kreatíviparban tanulókat és dolgozókat megcélzó HFDA Startup Program olyan vállalkozói ismeretekkel és startup-szemlélettel vértezi fel a résztvevőket, amellyel elindíthatják saját innovatív vállalkozásaikat. A program azon a felismerésen alapszik, hogy már az egyetemi évek alatt vagy egy kezdő vállalkozásnál is számos olyan innovációs ötlet születhet, amelyekre akár hiánypótló vállalkozások is épülhetnének.

A divat- és designipar mára már világszerte tudásintenzív ágazattá vált: a versenyképesség kulcsa a legújabb anyagtudományi, technológiai és informatikai innovációk alkalmazásában rejlik. Az ágazat innovatív termékei több területen is nélkülözhetetlen elemei a fenntartható fejlődésnek, ezáltal komoly társadalmi és gazdasági igényt szolgálnak ki. A HFDA Startup Program a divat, a design és a technológia ötvözésében rejlő lehetőségeket segíti felszínre, hogy Magyarországon is teret nyerjenek a jövőt meghatározó megoldások, és minél több nemzetközileg is versenyképes divat- és designipari startup szülessen.

A programba bekerülő csapatok egy tíz alkalmas online képzés során ismerhetik meg a startup indulásához szükséges elméleti és gyakorlati alapokat, mint amilyen az üzleti modell felállítása, a pénzügyi terv készítése, a versenytársak és a piac elemzése, valamint a piacra lépés stratégiája. Ezt követően egyéni mentorok és iparági szakértők segítik az ötlet finomítását, amelyet a legígéretesebb csapatok végül a programot záró Demo Dayen prezentálhatnak befektetők és a nagyközönség előtt. Itt azok a projektek, amelyek megértek a tőkebevonásra, tizenöt millió forintos befektetési ajánlatot kapnak.

A szervezők szeptember 24. éjfélig várják azon, minimum két fős csapatok jelentkezését, amelyek valamilyen innovatív divat- és designipari ötlettel vagy már meglévő márka továbbfejlesztési koncepciójával foglalkoznak. Ez lehet funkcionalitásában innovatív termékkoncepció, de akár megvalósításában vagy anyaghasználatában újszerű fejlesztés is. Emellett kiemelt cél az ágazat minden szegmensének, köztük az új generációnak támogatása is, ezért a pályázatok elbírálásánál előnyt jelent, de nem elvárás, ha van a csapatban egyetemi hallgató. Jelentkezni a program honlapján lehet.

„Tavaly az Alpha wearable technology ruhakoncepció ötletgazdái részesültek tőkeinjekcióban, miután megmutatták, hogyan szolgálhatja egy divat- és designipari innováció az egészségünket. Már az egyetemi évek alatt is számos olyan innovációs ötlet születhet, amelyekre akár hiánypótló vállalkozások is épülhetnek. Közös startup-programunkkal ezeket kívánjuk felszínre hozni. A cél, hogy már az ötletfázisban megadjunk minden támogatást ahhoz, hogy a legtalálékonyabb szereplők felvegyék a versenyt a divat-és designipar nemzetközi innovátoraival. A divat, a design és a technológia találkozásával létrejövő termékek az országhatáron túli versenyben való helytállás mellett, segítenek megőrizni a cégek munkahelymegtartó és jövedelemtermelő képességét is” – mondta Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője.

HFDA | Web | Facebook | Instagram

Startup Campus | Web

Hiventures | Web

Forrás: sajtóanyag

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük