fbpx
Nyomj Entert

A versenyképes divat- és designiparért egyeztetnek

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szakpolitikai párbeszédet kezdeményezett az Innovációs és Technológiai Minisztériummal az ágazat fejlesztése érdekében: technológiai fejlesztések támogatásával kívánják elősegíteni a divat- és designipari kis- és középvállalkozások megújulását. Céljuk az iparág stabilitásának megerősítése a megváltozott gazdasági helyzetben, a szektor további fejlődésének elősegítésével párhuzamosan.

A világjárvány különösen hátrányosan érintette az iparág szereplőit: a szakma integratív, koordináló szervezete, a Magyar Divat & Design Ügynökség átfogó kutatással tette láthatóvá az általuk tapasztalt nehézségeket. A felmérés eredményei alapján javaslati csomag formájában közvetítette az ágazat szükségleteit a gazdaságpolitikai döntéshozók számára. Ez a lépés szakpolitikai párbeszédet eredményezett az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az MDDÜ között. Az együttműködés célja, hogy a szereplők megőrizzék a versenyképes hazai kapacitásaikat és megerősíték a munkahelymegtartó és jövedelemtermelő képességüket.

A szektor fejlesztése nagyon fontos a gazdaság teljes egészére nézve is, hiszen komoly hozzáadott értéket képvisel a foglalkoztatottságban, valamint a GDP-mutatóban is. A divatipar hazánk egyik legnagyobb foglalkoztatója: megközelítőleg 90-100 ezer főnek biztosít megélhetést országszerte, becslések szerint pedig közel 12 ezerre tehető a divat és design által érintett KKV-k száma.

A divat-és designiparnak régiós szinten is jelentős szerepe van a foglalkoztatásban: számos konvergenciarégiónak minősített térségben a textil-és ruhaipari gyárak járnak a munkahelyteremtés élén. Az iparág foglalkoztatottságban vállalt kiemelt pozícióját jól mutatja a teljes vállalati szektorhoz viszonyított nettó bevétele is: a KSH adatai szerint a divatipar alkalmazza a teljes állásban dolgozók 2,7 százalékát,  a szektor kiemelkedően nagy szerepet vállal a lakosság foglalkoztatásában. 

A foglalkoztatásban betöltött jelentős szerepen túl, komoly potenciál rejlik a divat-és designipari termékek forgalmazásában is. Az elmúlt hónapok hozta változások miatt világszerte strukturális átrendeződések kezdődtek meg az ágazatban, amely új exportlehetőségeket nyit a magyar divat-és designipar előtt.

„A szektorban dolgozók jövedelme a hazai piac szűkössége miatt nagy mértékben függ a külföldi megrendelőktől. Kérdőíves felmérésünk eredménye szerint közel háromezerre becsülhető az aktívan exportáló vállalkozások száma. Az ágazat teljes bevételének 81 százaléka származik exportból. A nemzetközi piacokon való eredményes működés azonban rendkívül erőforrásigényes: komoly tecnhológiai fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy az iparági szereplők ebben a megváltozott gazdasági helyzetben is megtartsák versenyképességüket. Az Innovációs és Technológia Minisztérium szakembereivel hosszú ideje azon dolgozunk, hogy az iparági szereplők megkapjanak minden szükséges támogatást ehhezmondta el az egyeztetések kapcsán Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője. 

HFDA | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük