Bemutatkozik a Medence Csoport három alapítója. Három arc, három karakter, három irány, amely meghatározza a csoport húsz éves tevékenységét. A Design Hét ideje alatt, három napon keresztül műhelylátogatással és prezentációval várják nemcsak az újrahasznosítás szerelmeseit. Nyitott stúdiók a HYPEANDHYPER-en!
Szerzők: Mayer Kitti, Farkas-Zentai Lili
Ha molinó, akkor Medence Csoport. A maroknyi kis csapatot aligha szükséges bárkinek is bemutatnunk, hiszen aki gondolkozott már azon, milyen újrahasznosított kiegészítőt (legyen az táska, kosár, neszesszer, tolltartó vagy épp kültéri bútor) szerezzen be magának, egész biztosan találkozott már a Medence Csoport termékeivel. Az alapítók – Gross András, belsőépítész, Magyar Gergely, kommunikációs-tervező művész és Terebessy Tóbiás, faipari formatervező – egy elhagyott medencében döntöttek úgy, hogy közös vállalkozásba fognak. Ez 2000-ben történt. Azóta hosszú utat járt be a márka: számos molinó workshopot tartottak már kicsiknek és nagyoknak egyaránt, belvárosi műhelyükben vagy épp a Sziget Fesztivál ArtZone-jában.
Első önálló boltjukat és műhelyüket 2007-ben nyitották a Pipa utcában, ekkor fogtak bele különféle reklámajándékok fejlesztésébe, cégek számára, akik egyre inkább felismerték, hogy a hatalmas molinóknak bizony lehet második élete is, ha az jó kezekbe kerül. Az apróbb kiegészítők mellett kifejlesztettek egy kültéri bútorcsaládot is, mely a ReBoot nevet kapta. Őket választotta például az AEGON, a Coca-Cola, a Samsung, a Forbes, a Vodafone és a MOL is. 2012-ben a Medence Csoport elnyerte a Magyar Formatervezési Díj különdíját.
A Medence Csoport most már a Ménesi úton rendel. Az új bemutatóteremben-műhelyben mi is csobbanhatunk, ha úgy tartja kedvünk: a Design Hét ideje alatt workshopokkal és a márka eddigi munkásságát bemutató prezentációval várják az érdeklődőket.
Nyitott Stúdió I Medence Csoport:
Időpont: 2019. október 7-én, 8-án és 9-én 10:00-16:00 (műhely-látogatás), 15:00 prezentáció
Helyszín: 1118 Budapest, Ménesi út 1.
További részletek és regisztráció a Design Hét Budapest honlapján!
Csobbanás – na, ez pipa
A HYPE két apró kérdéssel és persze a rájuk adott válaszokkal szeretné még inkább felkelteni az érdeklődést az adott stúdiók, műhelyek iránt. Mind a tizenöt idén bemutatkozó Nyitott Stúdiónak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. Íme Gross András egyik kérdésünkre adott válasza – avagy semmi sem állandó, csak a változás.
Melyik három szóval tudnád a legjobban jellemezni a stúdiótokat?
MEDENCE / de tényleg, állandó változás, kreatív lowtech.
A HYPEANDHYPER 2019-ben újra médiapartnere a Design Hétnek, és ennek kapcsán – egy kiállítás és egy záró meglepetés mellett – az októberi eseménysorozatot mintegy felvezetve, cikksorozatban mutatjuk be az idei Nyitott Stúdiókat.
Még nincsenek hozzászólások