Az ország legismertebb bevásárlóközpontjaként számon tartott Westend „A kreativitás új hulláma” címmel alkotói pályázatot írt ki novemberben, amelyre közel háromszáz pályamű érkezett be.
Az alkotóknak mindössze annyi volt a feladatuk, hogy az üzletközpont W-emblémáját töltsék meg számukra releváns tartalommal. A tavaly született új logó méltó figyelmet kapott, hiszen a szakemberekből álló zsűri hosszas bírálási folyamat következtében tudta csak megjelölni a díjazottakat. A nyertesek műveivel együtt negyven alkotás díszíti a bevásárlóközpont közösségi tereit december végéig.
A beérkező pályaműveket háromtagú bizottság: Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója, Baranyai Júlia, az Avalanche Kreatív Ügynökség művészeti vezetője, valamint Kovács Orsolya, a Westend marketingigazgatója bírálta el.
A nyertesek a következők:
Különdíjban részesültek:
A közönség elismerését nyerték el:
Forrás: sajtóközlemény
Még nincsenek hozzászólások