Hároméves együttműködési megállapodást írt alá Joris Huijsmans, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója és Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója 2014. november 18-án, melynek célja a magyar kreatívipar támogatása.
A Design Terminál célja a kreatív gazdaság vállalkozásainak támogatása a hazai és nemzetközi piacok meghódításában. Az intézmény számukra indította el inkubációs programját, melynek keretében az üzleti konzultációtól a mentoráláson át a külföldi szakvásárokon való megjelenésig segítik a vállalkozásokat. A Design Terminál ezzel évente mintegy 150 hazai kreatívipari szereplőnek nyújt térítésmentes szolgáltatásokat.
A HEINEKEN Hungária a kreatívipar, különösen a dizájninnováció iránt hagyományosan elkötelezett vállalat. „Vállalatunk számára hosszú története során mindig fontos volt a dizájn, az innováció pedig a HEINEKEN egyik alapértéke, anyacégünk világsikerének egyik legfontosabb forrásaként tekint rá” – mondta Joris Huijsmans, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója. „Véleményem szerint attól lesz sikeres egy világmárka, ha a helyi tehetségek épp úgy inspirálják, mint a globális trendek, ezért fontosnak tartjuk, hogy időről időre olyan kezdeményezések mellé álljunk, melyek lehetőséget adnak fiatal helyi tehetségek felkarolására” – tette hozzá.
A stratégiai megállapodás értelmében a cég megerősíti elkötelezettségét a Design Terminál által szervezett kreatívipari szakkiállítások és vásárok támogatásában, és a jövőben minden, az ágazatot érintő kezdeményezésében (például tematikus pályázatok, versenyek és kiállítások esetében) a Design Terminált kéri fel szakmai partnerének.
A Design Terminál korábban többek között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, Budapest Fővárossal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel kötött stratégiai megállapodásokat.
Képek: a Design Terminál és a Heineken Facebook-oldala