fbpx
Nyomj Entert

Kiss Miklós | Ball.Room. reloaded

A tavaly szeptemberi dél-koreai Gwangju Design Biennalén kiállított, nagy nemzetközi visszhangot kapott Ball.Room. emogramjai január közepétől Incheonba is bemutatkoznak. Precíz rendszerbe foglalt, interaktív installáció a Kiss Miklóstól megszokott koncepciózus megközelítésben.

Kiss Miklós emojikra, emotikonokra és smiley-kra épülő alapkoncepciója valójában már 2016-ban, – az akkor még az Erzsébet téren székelő – Design Terminál előtti kis pavilonban megrendezett kiállításon realizálódott. Kettőspont, gondolatjel, zárójel és megannyi variáció egy sárga körben vagy akár egy térbeli gömb felületén. Chateléseink rendszeres, sokszor szavakat, érzéseink mondatokban történő leírását is helyettesítő szereplőit, az emojikat a smiley-t feltaláló Harvey Ball nevére utaló Ball.Room. a mobilos személytelen kommunikációból visszahozza az „életbe ”; kézzel foghatóvá, kapcsolatépítővé válnak.

Fotók: Cseh Eszter Sára

„2015-ben az Oxford Dictionaries egy emojit választott az év szavának. Tulajdonképpen ez keltette fel az érdeklődésemet a téma iránt. Nagyon érdekesnek találtam azt a folyamatot, hogy az írott kommunikációt rajzokkal kezdtük, aztán ezeket folyamatosan egyszerűsítve hoztuk létre a betűket, a különböző karaktereket, majd a mobil és számítógépes kommunikációval ezekből az idők során, mintegy körforgásként újra piktogramokat alkottunk, amelyeket a mindennapi életünk részévé tettünk. Én az eltűnt betűket, szavakat helyeztem vissza az emojikba. Így születtek meg az ún. emogramok” – mondta el Miklós.

Dél-Korea legnagyobb designkiállításán, a Gwangju Design Biennalén a tavaly szeptemberi kiemelt téma „Az emberi viselkedés a digitális korban” volt. Miklós itt debütált újragondolt, interaktív Ball.Room. installációjával, ahol már az általa kifejlesztett és megalkotott emogramok felfújható, nagyméretű másai voltak láthatók egy külön kis teremben, a Biennálé fő pavilonjában, ahol három másik művésszel közösen állították ki munkáikat. „What emotion do you feel today?” vagyis „Hogy érzed ma magad?” – ezzel a kérdéssel indult a művészet, a grafikai tervezés és a tipográfia elemeit tökéletesen ötvöző tárlat. Voltak magunkra ragasztható hangulat-matricák és emellett a nagy labdák segítségével egymással konkrét kapcsolatba lépve is kifejezhettek a látogatók aktuális érzelmeket. Nem is csoda, hogy a kiállítás hatalmas népszerűségnek örvendett, amely minden bizonnyal Miklós újszerű megközelítésének, és nem utolsó sorban az igényes, profi kivitelezésnek is volt köszönhető.

„Számtalan design és művészeti oldal írt az eseményről, nagy nemzetközi visszhangot kapott, amely minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy aztán a Gwangju Design Biennalé és a LOTTE galéria vezető kurátorai megkerestek egy önálló kiállítás lehetőségével. A Műcsarnokban bemutatott Goldenroach Unlimited tárlat után az incheoni galériában januárban megnyílt Ball.Room. a második egyéni kiállításom. A Biennáléhoz képest itt még tovább fejlesztettem az emogramjaimat: sokkal kedvesebbek, arcszerűbbek lettek és ezáltal még szerethetőbbé is váltak. A kiállításon 7 új emogram látható különböző formában – vannak 60 cm átmérőjű kitűzők, akrillból készült 40 cm átmérőjű gömb szobrok, sőt itt mutatkozik be először egy új installációm, a LOVE field és az első tipográfia alapú szobrom is” – mondta el Miklós.

A megnyitó óta már több mint 9000 érdeklődő fordult meg az Incheonban rendezett kiállításon, amely még február 23-ig látogatható. Miklós pedig már a következő műalkotásain dolgozik a további, következő hetekben induló branding projektei mellett – a gép forog, az alkotó ezúttal sosem pihen.

Fotók: Cseh Eszter Sára

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük