fbpx
Nyomj Entert

Levi’s után a H&M is megrakja

Tavaly a Levi’s piacra dobta 511-es farmerját a bringások nagy örömére melynek anyaga elasztikusabb volt a hagyományos farmerjainál. Anyaga vízhatlan, szárát felhajtva fényvisszaverő csík villan elő és talán a legpraktikusabb az U-lakat tartó a derékon. Ennek ellenére még mindig nem túl jellemző a kifejezetten bringásoknak szánt ruhadarabok a divatcégeknél.

Úgy tűnik a H&M mégis felismerte benne a potenciát és a 2013-as tavaszi kollekciójában ott lesznek a bringásoknak szánt ruhadarabok is. Célközönség főként a városi bringások. A svéd vállalat tudja azt is, érdemes kikérni a tervezéshez és teszteléshez a bringások véleményét is. A tesztelő cég pedig a bringás körökben jól ismert londoni BLB. A főként fixiseket célzó BLB ismertetőjele, hogy termékei minőségi alapanyagból készülnek és igényesek az alkatrészeik.

Az első időszakban 11 darabból álló kollekciót készítenek, melyeket a BLB csapata egyenként letesztel. Cél az, hogy olyan divatos darabokat dobjanak piacra, amik a bringázás közben is kényelmesek és strapabíróak, de utcai, hétköznapi viseletként is megállják a helyüket.

Az új termékek a „bringás viseletek funkcionalitását és a városi stílust ötvözik” – olvasható a divatcég közleményében.

httpv://youtu.be/FNVvf6wJxhc

Mint minden hasonló kezdeményezés kapcsán, fontos a környezetvédelem. A Zara és a Levi’s körül kirobbant kisebb botrány, miszerint anyagaik veszélyes vegyszereket tartalmaztak a H&M termékek biopamutból, újrahasznosított pamutból és újrahasznosított poliészterből készülnek majd.Tavaly a Levi’s piacra dobta 511-es farmerját a bringások nagy örömére melynek anyaga elasztikusabb volt a hagyományos farmerjainál. Anyaga vízhatlan, szárát felhajtva fényvisszaverő csík villan elő és talán a legpraktikusabb az U-lakat tartó a derékon. Ennek ellenére még mindig nem túl jellemző a kifejezetten bringásoknak szánt ruhadarabok a divatcégeknél.

Úgy tűnik a H&M mégis felismerte benne a potenciát és a 2013-as tavaszi kollekciójában ott lesznek a bringásoknak szánt ruhadarabok is. Célközönség főként a városi bringások. A svéd vállalat tudja azt is, érdemes kikérni a tervezéshez és teszteléshez a bringások véleményét is. A tesztelő cég pedig a bringás körökben jól ismert londoni BLB. A főként fixiseket célzó BLB ismertetőjele, hogy termékei minőségi alapanyagból készülnek és igényesek az alkatrészeik.

Az első időszakban 11 darabból álló kollekciót készítenek, melyeket a BLB csapata egyenként letesztel. Cél az, hogy olyan divatos darabokat dobjanak piacra, amik a bringázás közben is kényelmesek és strapabíróak, de utcai, hétköznapi viseletként is megállják a helyüket.

Az új termékek a „bringás viseletek funkcionalitását és a városi stílust ötvözik” – olvasható a divatcég közleményében.

httpv://youtu.be/FNVvf6wJxhc

Mint minden hasonló kezdeményezés kapcsán, fontos a környezetvédelem. A Zara és a Levi’s körül kirobbant kisebb botrány, miszerint anyagaik veszélyes vegyszereket tartalmaztak a H&M termékek biopamutból, újrahasznosított pamutból és újrahasznosított poliészterből készülnek majd.