fbpx
Nyomj Entert

Repülni másképp…

A Marimekko design csapat ismertetőjele, hogy nem félnek merész színekkel és mintákkal játszani termékeiken, melyek jellemzően az otthoni és a divatcikkekben köszönnek vissza.

Most közös együttműködésben a Finnair-el kicsit feldobták a cég arculatát, hogy fokozza a finn légitársaság utazási élményét egy gyűjteményben mely takarókat, táskákat, párnahuzatokat és evőeszközöket tartalmaz. A tányéroktól kezdve, poharak és bögréken át minden fedélzeten használt eszközt átformáltak a sajátos stílusjegyeik szerint. Az eredmény pedig egyszerűen zseniális, mintha csak a saját reggeliző asztalunknál ülnénk és a kedvenc étkészletünk társaságában. Persze itt a repülési élménnyel párosul ez a vizuális hatás. Egészen finom az átmenet a minimalista tárgyak és a festett geometriai minták között ahol a zöld és a kék színek dominálnak kisebb kontrasztban a cég arculati színei mellett de mégis kiegészítve azt.

Jelenleg a Finnair Airbus A340-es gépén található meg külső festés formájában is a Marimekko  csapat sárga-kék virágmintás festése. 2013 tavaszától már egy másik gépen is megtalálhatóak lesznek a mákvirágok…

“A Finnair egy erős arculati örökséggel rendelkezik, de most ez az együttműködés a Marimekko-val egy új szintre emeli a cég designját”, mondja Mika Vehviläinen, a Finnair vezérigazgatója.
“Célunk az volt, hogy a légitársaságnak egy olyan komplex arculati tervet alkossunk, hogy ügyfeleink öt érzékszerveikre hassunk. A közös együttműködés a Marimekko csapattal egy fontos lépés volt e cél érdekében. Ezek a Finnair repülőgépek lesznek a nagykövetei az időtlen finn designnak és a kreativitásnak, így az ügyfelek egy különleges élményben részesülnek, amikor velünk repülnek. ”

httpv://youtu.be/QlGOkY7FcSw

A közös együttműködés meghozta a sikert, hiszen a sokszor rideg és szürke repülési élményt felváltotta egy olyan vizuális és érzéki élmény mellyel kevés légitársaság büszkélkedhet. Méltó képen csatlakozhat azokhoz a nagy légitársaságokhoz, melyek arculati elemeikben innovatívan hatottak a többi légtársaságra!A Marimekko design csapat ismertetőjele, hogy nem félnek merész színekkel és mintákkal játszani termékeiken, melyek jellemzően az otthoni és a divatcikkekben köszönnek vissza.

Most közös együttműködésben a Finnair-el kicsit feldobták a cég arculatát, hogy fokozza a finn légitársaság utazási élményét egy gyűjteményben mely takarókat, táskákat, párnahuzatokat és evőeszközöket tartalmaz. A tányéroktól kezdve, poharak és bögréken át minden fedélzeten használt eszközt átformáltak a sajátos stílusjegyeik szerint. Az eredmény pedig egyszerűen zseniális, mintha csak a saját reggeliző asztalunknál ülnénk és a kedvenc étkészletünk társaságában. Persze itt a repülési élménnyel párosul ez a vizuális hatás. Egészen finom az átmenet a minimalista tárgyak és a festett geometriai minták között ahol a zöld és a kék színek dominálnak kisebb kontrasztban a cég arculati színei mellett de mégis kiegészítve azt.

Jelenleg a Finnair Airbus A340-es gépén található meg külső festés formájában is a Marimekko  csapat sárga-kék virágmintás festése. 2013 tavaszától már egy másik gépen is megtalálhatóak lesznek a mákvirágok…

“A Finnair egy erős arculati örökséggel rendelkezik, de most ez az együttműködés a Marimekko-val egy új szintre emeli a cég designját”, mondja Mika Vehviläinen, a Finnair vezérigazgatója.
“Célunk az volt, hogy a légitársaságnak egy olyan komplex arculati tervet alkossunk, hogy ügyfeleink öt érzékszerveikre hassunk. A közös együttműködés a Marimekko csapattal egy fontos lépés volt e cél érdekében. Ezek a Finnair repülőgépek lesznek a nagykövetei az időtlen finn designnak és a kreativitásnak, így az ügyfelek egy különleges élményben részesülnek, amikor velünk repülnek. ”

httpv://youtu.be/QlGOkY7FcSw

A közös együttműködés meghozta a sikert, hiszen a sokszor rideg és szürke repülési élményt felváltotta egy olyan vizuális és érzéki élmény mellyel kevés légitársaság büszkélkedhet. Méltó képen csatlakozhat azokhoz a nagy légitársaságokhoz, melyek arculati elemeikben innovatívan hatottak a többi légtársaságra!