Olyan kevés érintetlen helyet nem manipuláltunk már, hogy alapvetően nem tetszik a megközelítés. Persze a Mont Blanc sem nevezhető már érintetlennek, de ez egyáltalán nem ok
TagLondon
A régi-új Co-op
Bár nekünk is van egy Coop „a jó szomszéd” élelmiszerüzletünk, ez most mégsem a magyarországi élelmiszerlánc rebrand bemutatója, hanem az 1844-ben alapított Co-operative Group (Co-op) brit fogyasztói szövetkezeté.
Heineken Pop-up City Lounge @London
A Heineken továbbra is elkötelezetten támogatja a design, nightlife megújulására irányuló kezdeményezéseket, amelynek ezúttal a márka is szerves része volt, ugyanis a második szakaszához érkeztünk a
The Happy Show – Sagmeister & Walsh
Megmondom őszintén lassan kezdem kínosan érezni magam, mikor a párosról szóló cikkekbe belefogok, hiszen már-már olyan gyakorisággal szerepelnek nálunk, mint a Google, de nincs mit tenni,
London nagy tornya
Amíg mi budapestiek a legenda szerint csak vártuk, hogy a párizsiaknak a Világkiállítás után többé szükségtelen Eiffel-tornyot esetleg megkapjuk, addig a lordok Angliában nem szaroztak és
London bombatérképe
Hátborzongató lehet London jelenlegi utcáin barangolni és közben mobilunkon látni, hogy 70 éve hány bombát dobtak le arra a helyre…
English National Ballet
A The Beautiful Meme-nel elkészült a londoni English National Ballet új arculata. Elég erős lett, de ha egészen őszinte akarok lenni, akkor lehet azt mondom, hogy
Budapest minimál
Az egymás mellé helyezett jellegzetes formák egységes minimalista köntösben olyan inspirálóan hatott, hogy mi is megalkottuk Budapest történelmi nevezetességeit…Az egymás mellé helyezett jellegzetes formák egységes minimalista köntösben olyan inspirálóan hatott, hogy mi is megalkottuk Budapest történelmi nevezetességeit…
Az új ipari forradalom
A 3D nyomtatás abba a fázisába lépett ahol már csak a képzeletünk szabhat határt, minden lehetséges megfelelő háttér-eszköztár birtokában…
Bajor pavilon az olimpián
Bár az olimpiának vége, az olimpiai parkban nem áll meg az élet. Mi sem bizonyítja jobban, mint az a pavilon amit a londoni székhelyű Serie architects
A világ legnagyobb Mcdonald's-a
Miközben egy szép, júliusi borongós-viharos estémet valami fatális véletlenből kifolyólag az Astorián lévő mekdóban kell várakozással töltsem, mi mással is múlatnám időm, mint firkálással és olvasással,