fbpx
Nyomj Entert

Adél Zsigmond | Koncepcionális ruhadarabok

Innovatív, koncepcionális ruhakollekciók, amelyek egyfajta rejtett, elsőre nem látható imázzsal rendelkeznek. Zsigmond Adél ruhái egyszerre lehetnek hétköznapi, elegáns vagy akár önkifejező, művészi viseletek is, csak rajtunk áll, hogy éppen hogyan szeretnénk azokat viselni. Interjú! 

Zsigmond Adél egy igazi felfedező, utazó típus; a Kolozsvári Művészeti és Design Egyetemen textiltervező szakán diplomázott, és miután bejárta Prágát, Dublint, Budapestet, Litvániát és Norvégiát is, 2017-ben megalapította a saját nevével fémjelzett Adél Zsigmond ruhamárkáját.

Hosszú utat jártál be, mielőtt létrehoztad az Adél Zsigmond brandet. Mi vezetett el odáig, hogy megalapítsd saját márkád?

Egyetemi tanulmányaim során nemcsak szakmai tapasztalatokat szereztem, hanem olyan élethelyzetekbe is keveredtem, amelyek tanulságait később is fel tudtam használni. A külföldi ösztöndíjak alatt jól felszerelt egyetemeken tanulhattam, ahol szinte minden a rendelkezésemre állt a kreatív, innovatív munkák megvalósításához. Prágában láttam, milyen komolyan dolgoznak a diákok, munka után pedig milyen lazák tudnak lenni, és nagyon befogadóak. Budapesten különböző technikákat tanulhattam és az elméleti tudásomat is fejlesztettem, Dublinban pedig sokat ámuldoztam az ottani különös divaton, az egyetemen pedig innovatív anyagokat készítettem új technológiákkal. 

Miután befejeztem az egyetemi tanulmányaimat, hazaköltöztem Csíkszeredára, és hirtelen nem tudtam hogyan tovább. Aztán egy ismerős javaslatára Oláh Gyárfás műhelyében találtam magam, akit akkoriban kértek fel tervezőnek a PATZAIKIN ruhamárkához, ő pedig felkért engem társtervezőnek. Kiemelkedő projektünk volt a 2012-es Londoni Olimpia román csapatának formaruháinak elkészítése. Nála a műhelytitkokba is betekinthettem, láthattam jó és rossz megoldásokat bizonyos problémákra. Tanulságos volt látni, hogyan működik élesben egy ruhatervező műhely helyi alkalmazottakkal. Olyan volt ez, mint egy hiányzó láncszem ahhoz, hogy reálisan lássam saját ruhatervező műhelyem életképességét.

Jelmeztervezőként is volt alkalmam dolgozni. Igor Stravinszky: Tavaszi áldozat című balett előadásához, illetve Mikó Csaba: Boldogságia című gyerekelőadáshoz terveztem jelmezeket. Ezek a tapasztalatok erősítettek meg abban, hogy egy tervezőnek mennyire szükséges ismernie a szabás-varrás technikáját, máskülönben lehetetlen kézben tartani a minőségi munkát. Továbbá megtanultam azt is, hogy a műfaj nagyban meghatározza a ruhák formáját. A balett-táncosok ruhai más-más szabást igényelnek, mint az utcai ruházatok, rugalmasnak és kényelmesnek kell lenniük, hogy bírják a folyamatos mozgást, a különleges mozdulatokat.

Ruhakollekcióid formavilága határterületen mozog: egyszerre alkotsz hordható, de saját művészi önkifejezésedet megjelenítő, szoborszerű ruhadarabokat. Ennek egyik jellegzetes megnyilvánulása a közös elemként megjelenő harsány, neon színekre épülő, sötétben világító részletek. Milyen koncepcióra épülnek az egyes kollekcióid?

Olyan kollekciók létrehozásán dolgozom, melyek alapgondolata, a ruhák misztikus játékossága. A mostani darabok különös hangulata a foszforeszkáló részleteknek köszönhető, mivel általuk a ruhák nappali látványa sötétben átalakul. Szabásmintáimra jellemző a stilizált vonalvezetés, síkokra bontás. Sajátos látványt teremt az emberi test organikus formáinak és a ruhák geometriájának összjátéka. 

A geometrikus szabásvonalak és foszforeszkáló részletek, fekete-fehér-szürke árnyalatokkal társítva nem csak misztikus, hanem futurisztikus hatást is keltenek. Melyek a fő inspirációs forrásaid? 

Főleg személyes, múltbéli élményeimre alapozok, és ezeket keverem aktuális tematikákkal, design trendekkel. Ez egy olyan társítás, ami révén valami egyedi dolgot hozhatok létre, mert a személyes szűrőmön keresztül mutatom be. Gyerekkori élményeken alapul a Pow-Wow és a Strike Me Pink kollekció is, ami a foszforeszkáló játékok világából inspirálódik. 

Márkádban a slow fashion személetét képviseled, nem szezonálitásban, hanem állandó kollekciókban gondolkodsz. Emellett pedig a választék is széles; unisex, férfi, női, és esetenként gyerekruhákat is készítesz. Miért tartod fontosnak ezt a megközelítést, milyen kihívásokkal jár? 

Ahogy mondod, kihívás volt, hogy ne csak nőknek tervezzek, hanem férfiaknak is. A Pow-Wow férfi kollekciómat úgy terveztem meg, mint egy festő, aki előtt egy festővászon van, és nem az a lényeg, hogy a festmény férfiaknak vagy nőknek szól. Inkább egy bizonyos hangulatot szerettem volna kifejezni vele, így akár uniszex kollekciónak is mondható.

Most, hogy már több design vásár van a hátam mögött, bebizonyosodott az is, hogy igény van rá. Egyre több férfi kérdezi, hogy számukra van-e valami új darab.

A Strike me Pink női kollekció, címét Hihetetlennek lehet fordítani. Ez egy játékos angol kifejezés, ami arra utal, hogy valami váratlan dologgal fogunk találkozni, de magába foglalja azt is, hogy a kollekció a rózsaszín mintáinak színvilágával és ritmusával varázsol el. Fény hatására a ruhák metamorfózison mennek keresztül, ahogy besötétedik, a rózsaszín minták ragyogni kezdenek.

A kollekciókat úgy tervezem meg, hogy a lehető legkevesebb anyagveszteséggel járjanak. A kieső anyagdarabokból, például csokornyakkendőket szoktunk készíteni. Most, a járvány idején pedig áttértünk a szájmaszkok készítésére. Vásárlóink már ki is használják a lehetőséget, és a ruhájukhoz illő maszkot választanak.

A gyerekruhák ötlete szintén az anyagok gazdaságos felhasználásból született. A kiszabott ruhák mellett sokszor nagyobb anyagrészek is maradnak, melyekből egy felnőtt ruha már nem szabható ki, viszont egy kisgyerek felső még igen. Bár még nem készítettem egy teljes gyerekkollekciót, hosszú távon ez is a céljaim között van.

Melyek a jövőbeli terveid; milyen irányba szeretnéd tovább fejleszteni a márkád?

Terveim között szerepel, hogy az utcai, prêt-à-porter ruhakollekciók mellett minél több látvány, azaz haute-couture ruhát készítsek, melyekkel úgy a hazai, mint külföldi divatbemutatókon, illetve kiállításokon is részt vehetek.

A hétköznapi ruhák világa, amolyan komfort zóna, a látványruha pedig egy alternatív valóság, amelybe kilépni számomra felfrissülés – ez is a felfedezői attitűdnek köszönhető, ami engem is jellemez.  

Fedezzétek fel ti is Adél foszforeszkáló ruhadarabjait, és nézzetek szét a márka Facebook vagy Instagram oldalán.

Fotók: Simon Norbert, Szőcs Tamás
Modell: Kiskamony Szalay Lilla, Szén András

Adél Zsigmond | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük