fbpx
Nyomj Entert

art + design | David Lynch: Small Stories

A képzőművészet a design örök ihletforrása. Külön-külön is megél a két terület, de minek választanánk szét őket, amikor olyan jól kiegészítik egymást? Mi inkább ráerősítünk a kapcsolódásra, és minden hónapban választunk egy aktuálisan megtekinthető* művészeti kiállítást, és hagyjuk, hogy inspiráljon egy design válogatást.

David Lynch 2013-ban épp nem dolgozott semmilyen filmen. Helyette klubot tervezett Párizsban, kulturális komplexumot a lengyel Łódz gyártelepére, és – nem utolsósorban – kísérleti fotográfiákat is készített. Ezek közé tartozik a Műcsarnokban kiállított Small Stories sorozat is.

A fotók mindegyike álomszerű, hasonlóan a rendező mozgóképes alkotásaihoz. A szürreális képek alapja a fotómontázs, a portrék és a reprodukciók újraértelmezése. Az eredmény egy pszichedelikus utazás a tudattalanban ragadt feldolgozatlan emlékek között, amik nyomasztóan próbálnak a felszínre törni. Mindeközben pedig remekül hozzák azt a hangulatot és esztétikát, amit Lynch-től megszoktunk, és ami számtalan művészt és designert inspirált már az elmúlt évtizedek során. Többek között ezt a válogatásunkat is.

Kanapé – 366, Fogas – Studio Rygalik, Cipő – Dyan | Wonderlab, Fotel – A+Z Design, Újságtartó – Fabrika, Lámpa – Fabrika, Gyertyatartó – Qubus

Gyertyatartó – Qubus, Kirakatbaba – artKraft Loftdesign, Bársonypárna – H&M Home, Morbid Curiosities by Paul Gambino – Spark le Monde, Éjjeliszekrény – Fabrika, Szék – Paged, Függőlámpa – bomma | archiproducts

*A Small Stories / Kis történetek kiállítás eredetileg június 2-ig lett volna látogatható. A Műcsarnok a koronavírus miatt az egész tárlatot virtuálisan bejárhatóvá tette.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük