fbpx
Nyomj Entert

Ink Space

Az Inkspace egy kísérleti rajzeszköz, mely a gyorsulásmérőt használja az androidos készülékekben, hogy rajzainkat 3D-ben láthassuk. A letölthető applikáció önmagában is egy elég egyszerűen és könnyen kezelhető. A

PAPA PALHETA

A Papa Palheta egy olyan szingapúri kávébutik (!), amely bár első látásra iszonyat modoros módon próbál minden aktuális trendet egybegyúrni, mégis azt mondanám, hogy második tekintetre rendben

Oculus

Biztosan minden olvasónk jól ismeri az Oculust. Ez az a VR úttörő kompánia, akik előszeretettel hozzák a frászt azokra, akik kipróbálják szemüvegüket. Most átesett egy kis

Light Phone

Joe Hollier képzőművész és Kaiwei Tang fejlesztőmérnök közös munkájából született meg a „Light Phone” elnevezésű mobil. Az alapfunkciókra lekorlátozott kis készülék csupán akkora, mint egy hitelkártya,

Minimál gramofon

Szuper projektet dobott össze Livia Ritthaler vezette berlini stúdió “Play Me” néven, mely a menő csomagoláson túl egy működőképes kézzel tekerős minimál gramofont is tartalmaz. A

Marmo Domestico – Bloc

…azaz márvány otthon, mely sorozatot Thévoz-Choquet készítette el. A gyűjtemény célja, hogy az iparilag még megmenthető márványtömböket és -elemeket megmentse egyenesen a carrarai kőbányákból. A  Bloc studio büszke

Stencil Box

Egy barcelonai székhelyű csapat összedobott egy patent kis stencilcsomagot három különböző méretben, melyekkel dekorálás után se fogjuk összekenni magunkat. A Stencil Boxra keresztelt csomagok ára nem csak

Vödör deszkák

A bucket board deszkák akár egy kickstarteres kampányból is indulhattak volna, de valójában a Do the Green Thing és World Wildlife Fund-UK közös projektje, melyben 15 művész közreműködésével