A PINKPONILO immár 3 éve működik budapesti helyszínén. Hogyan lett kreatív stúdió a közösségi varrodából? Az alapítók bemutatják kutatásaikat és projektjeiket, a komplex tervezői-kivitelezői szemléletüket, a textil-újrahasznosítási problémákat, anyagmintáikat. Ez a nap egyben nyitott varrónap is a Design Héten: a lányok megmutatják a gépek, eszközök használatát, lesz anyagbörze és konzultáció is. Nyitott stúdiók a HYPEANDHYPER-en!
Szerzők: Mayer Kitti, Farkas-Zentai Lili
Fotók: Rácmolnár Milán
Az aranyos, cukorkaszínekben pompázó játékpónik ne tévesszenek meg senkit: a PINKPONILO háza táján igenis komoly munka folyik. A Paloma művészház földszintjén kialakított műhely közösségi varrodaként üzemel, workshopjaik általában rekordidő alatt betelnek. Nem pusztán varróműhelyről van itt szó, hiszen a háromfős csapat – Kudron Anna, Szabó Viktória, Burány Vera – ruhák tervezésével, kivitelezésével, és a műhely bérbeadásával is foglalkoznak. Anna és Viki a művészetmenedzsment területén végezték tanulmányaikat, a később csatlakozó Vera személyében pedig megérkezett a tervező is a csapatba, így még gördülékenyebben működhetnek a „Póni” mozgalmas hétköznapjai.
A Hello Wood által életre hívott Technika műhely volt az egyik inspirációs forrásuk a márka alapításakor: ők azonban dekopírfűrész és kalapács helyett varrógéppel és cérnával várják a vállalkozó kedvű érdeklődőket. Fontos számukra, hogy aki betér hozzájuk, átértékelje a divathoz való viszonyát és a túlfogyasztás helyett kezdjen el tudatosan odafigyelni arra, honnan vásárolja a ruhadarabjait, és gondoljon arra, hogy egy-egy megunt pólónak vagy nadrágnak nem feltétlenül kell a kukában végeznie, egy kis segítséggel újra is lehet hasznosítani azt.
A több tucat póni otthonául szolgáló műhelybe a Design Hét ideje alatt bárkinek lehetősége nyílik ellátogatni. A lányok nemcsak a márka születéséről mesélnek majd, hanem a különféle gépek, eszközök használatát is megtanítják az érdeklődőknek.
Nyitott Stúdiók I PINKPONILO
Időpont: 2019.október 9-én, 15:00-20:00 (műhelylátogatás és konzultáció)
Helyszín: Paloma művészház, 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 14. földszint
További részletek és regisztráció a Design Hét Budapest honlapján!
Póniflow
A HYPE két apró kérdéssel és persze a rájuk adott válaszokkal szeretné még inkább felkelteni az érdeklődést az adott stúdiók, műhelyek iránt. Mind a tizenöt idén bemutatkozó Nyitott Stúdiónak ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. Íme Kudron Anna, Szabó Viktória, Burány Vera válaszai. És persze éljenek a pónik!
Melyik három szóval tudnád a legjobban jellemezni a stúdiótokat?
BV: Levegőben nem szabunk! (fenntarthatóság, közösség, póniflow)
KA: Szakhattyú, lockoló, stircelő
SZV: Pink póni ló
Van valami különleges szokásotok vagy mindennapi, de mégis nagyon sajátos rutinotok a stúdión, csapaton belül? Ha igen, mi az?
BV: A délutáni szundikat eléggé éljük, de egyébként a legutolsó szó, ami jellemzi a mindennapjainkat, az a „rutin”.
KA: Ilyen volt az ötletstop, de már feloldottuk. Illetve hajnal fél 4 és 5 között nem dolgozunk, ha valaki ezt a tényt mégis megváltoztatná, az mindenképpen bejelenti a többieknek. Egy ősztől induló újdonság a vasárnapi pihenés. Szeptember elsején szegjük meg először, aznapra kitettünk „véletlenül” egy workshopot, és betelt. Nos, az a nap vasárnap!
SZV: Megérkezünk: Van kávé? Ki kér kávét?
A HYPEANDHYPER 2019-ben újra médiapartnere a Design Hétnek, és ennek kapcsán – egy kiállítás és egy záró meglepetés mellett – az októberi eseménysorozatot mintegy felvezetve, cikksorozatban mutatjuk be az idei Nyitott Stúdiókat.
Még nincsenek hozzászólások