fbpx
Nyomj Entert

Elevate | Stratégia és design

A győri stúdió még csak pár éve alakult, de már most nagyon izgalmas projektekben vesznek részt; többek között a Brain Bar 2019-es kampány-arculatát is nekik köszönhetjük. Míg az elején közös ingyenes email címről dolgoztak és ügyfeleiket sokszor maguk keresték fel egy-egy munka kapcsán, most elérkezett számukra a tudatos növekedés ideje.

Interjú az alapítókkal, Horváth Zoltánnal és Paris Noble-lel.

Szép és izgalmas portfólió látható tőletek az Instagramon és a Behancen egyaránt. Mikor alakultatok, hogy állt össze az Elevate csapata?

Nagyjából másfél-két éve, a Dank Skates projekt kapcsán kezdtünk el együtt dolgozni. Közösen találtuk ki a koncepciót, amely során egy hazai gördeszka manufaktúrával karöltve, kvázi a nullából hoztunk létre egy olyan magyar márkát, ami grafikailag szakít az „ortodox” deszkás hagyományokkal, és megállja a helyét a nemzetközi piacon is. Nagyon hatékony és inspiráló volt a közös munka, így ennek hatására meg is alapítottuk az Elevate-t.

Bár a gördeszkákkal részt vettünk pár kiállításon, megjelentünk a Design Héten, kijött rólunk pár cikk a neten, az eladások nem igazán tükrözték az elvárásainkat. A Dank viszont aztán szuper katalizátora lett több más grafikai melónak. Az Elevate-ben ketten vagyunk tulajdonosok, és jelenleg 4-5 freelancerrel dolgozunk együtt, akik közül remélhetőleg hamarosan fel tudunk majd venni valakit főállásba is.   

A székhelyetek Győrben van. A megbízások is leginkább ide koncentrálódnak? Mennyire tervezitek a jövőben a terjeszkedést, külföld felé is akár?

Budapest-Győr fele-fele arányban van egyelőre, de abszolút tervezzük a terjeszkedést és a növekedést, sőt kell is. Elsősorban jelenleg a dunántúli régióra lövünk, mert az gondoljuk, hogy piaci szempontból ez egy eléggé kiaknázatlan része az országnak, hiszen szinte mindegyik szakmailag elismert grafikai stúdió inkább a fővárosra vagy annak vonzáskörzetére koncentrál. Természetesen külföld felé is nyitottak vagyunk, ráadásul most úgy néz ki, létrejöhet egy stratégiai partnerség egy amerikai céggel az amerikai piacon.

Stratégiai fókuszú márkaépítéssel és grafikai tervezéssel foglalkozó ügynökség vagytok. Melyik profilotok a hangsúlyosabb? Hogyan zajlik a munka az Elevate-nél?

Maga a stratégia és a design tökéletes balanszban van egymással – mi mindig kerek egészben gondolkodunk. Én (Paris) viszem a stratégiai részt, Zoli pedig a grafikát. Nagyon szerencsések vagyunk, mert tökéletesen kiegészítjük egymás munkáját, és már az elejétől kezdve elég komoly szinergia jött létre közöttünk.

Minden munkánk alapvetően a (helyes) probléma definiálásával kezdődik, majd felvázoljuk, melyek azok az általunk nyújtott szolgáltatások, amelyek képesek megoldást nyújtani vagy új, jobb lehetőségeket teremteni az adott területen. Rendkívül fontos lépés számunkra, hogy már az elején megbizonyosodjunk arról, valóban tudunk-e segíteni az ügyfeleinknek. Nem értünk egyet azokkal a „tukmáló” cégekkel, akik szerint komoly üzleti és brand stratégiai problémákat egy új logóval kell, illetve lehet megoldani. Mi nem azok a srácok vagyunk.

Szóval, ha sikerült diagnosztizálni a problémát, és úgy gondoljuk, tudunk segíteni, valamint az ügyfél is úgy érzi, hogy értékes lesz az együttműködés, akkor tudunk tovább menni, vizsgálódni és előállni egy olyan koncepcióval, ami megoldás lehet az ügyfél számára. Ez a hozzáállás tükrözi a küldetésünket is, hogy „felemeljünk” (Elevate) a vállalkozásokat. Nem tranzakció alapon dolgozunk; igyekszünk olyan projektekben részt venni, melyekkel mi is tudunk azonosulni, és így szoros partnerségben, hosszú távon is működőképes a kooperáció. Ilyen számunkra a Brain Bar és csapata.

Összességében próbáljuk a kis grafikai stúdiók lelkesedését, igényességét a nagy ügynökségek profizmusával és eredmény-orientáltságával ötvözni, mert azt gondoljuk, hogy a végeredmény csak így tud egyszerre funkcionális és szép is lenni.

A gördeszkától és a budapesti parkok irányító-rendszerétől kezdve a Brain Baron át a győri Richter Teremig láthatunk tőletek munkákat  – elég sokrétűek a projektek. Hogyan választjátok meg, illetve hogyan találnak meg benneteket az ügyfeleitek?

Eddig leginkább szájról-szájra terjedt a hírünk, így elsősorban ajánlások útján találtak meg minket az ügyfelek. Vannak azonban olyan projektek is, amiket nagyon szeretnénk megcsinálni, és mi keressük fel hozzá a másik felet, vagy pedig teljesen „gerillában” kezdünk el rajta dolgozni. Ilyen volt például a győri Richter Terem logójának az újragondolása is, mivel úgy gondoltuk, hogy Győr egyik legmeghatározóbb kulturális intézményének kijárna már egy tisztességes arculat.

Ez a stratégiánk eddig oly annyira jól működött, hogy másfél évig egy sima ingyenes gmail címünk volt csak, amit közösen használtunk, illetve volt pár névjegy kártyánk, amit, ha tudtunk odaadtunk cégvezetőknek. Szóval abszolút lean-ben toltuk! Most viszont ahhoz, hogy növekedni tudjunk, tudatosabban kell működnünk, így elkezdtünk nagyobb hangsúlyt fektetni az online megjelenésünkre. Bár továbbra is azt gondoljuk, hogy a direct sales a mi utunk, ahhoz, hogy az flottul menjen, feltétlenül szükséges egy minimális, de fókuszált digitális jelenlét.

Pár napja tettetek ki az instára egy nagyon aktuális, a koronavírusra reflektáló stratégiai posztot. Ti is alkalmazzátok? Jelentkeztek már esetleg hozzátok azóta ingyenes online tanácsadásra ezzel kapcsolatban? És egyáltalán: ti hogyan élitek meg ezeket a napokat, heteket a cégben?

Igen, alkalmazzuk. Konkrétan a koronavírusos poszt megírása közben kezdtünk el mi is azon gondolkodni, hogyan tudnánk a saját küldetésünkhöz hűen beleállni ebbe a helyzetbe, és tudásunkkal másoknak is segíteni. Ekkor jött az ingyenes online tanácsadás ötlete, amit azóta páran igénybe is vettek. Ráadásul úgy néz ki, van közöttük olyan cég, akivel hosszabb távon is együtt fogunk dolgozni.

Mindezek mellett, ebben a most fennálló kényszerű időszakban, próbálunk haladni azokkal a belsős feladatokkal, amik már régóta lógnak a levegőben, mint például a digitális jelenlét, kontent-gyártás, portfólió összerakása, workshop fejlesztés, illetve az új, digitális eszközök kipróbálása.

Ha jól tudom, éppen készül a weboldalatok is. Milyen egyéb terveitek vannak a közeljövőben mind a fejlesztések, mind a munka területén? 

Elsősorban a meghatározott céljaink eléréséhez vezető utat, azaz a stratégiát kell megfelelően kitalálnunk. És ahogy már említettük, tervben van a növekedés, szeretnénk felkutatni új tehetségeket is és egyúttal becsatornázni őket a munkafolyamatainkba. Továbbá egy ideje talonban van pár izgalmas gerilla projektünk, amire szeretnénk végre időt szakítani, illetve a workshopokból is jó lenne egy átfogó készterméket fejleszteni. Nagyjából ezek vannak kilátásban!

Elevate | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük