A kortárs ékszer jelentését nehéz pontosan meghatározni, de fontos tényezőként emelhető ki a forma, anyaghasználat és méretbeli határok feszegetése.
A H6 kortárs ékszercsoport tagjai különböző nézőpontból közelítik meg az ékszer fogalmát: tárgyaik szokatlan, olykor kizökkentő formaviláguk mellett többletjelentéssel is bírnak. Börcsök Anna, Fazekas Veronika, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Neuzer Zsófia és Tengely Nóra 2017-ben alapították meg a H6 csapatát, azóta önálló kiállítással jelentek meg a Design Hét Budapest alkalmával, állítottak már ki az AUTOR kortárs ékszer vásáron Bukarestben, és a Melting Point kortárs ékszer biennálén Valenciában, illetve 2018-ban átvették az Ékszerek Éjszakája eseménysorozat szervezését is. Munkáik jelenleg a moszkvai Formcontent galériában láthatók.
Interjú!
Hogyan alakult a H6, mi áll a történetetek hátterében?
A H6 eredeti felállásában a 2017-es AUTOR bukaresti kortárs ékszervásárra szerveződött össze. A nevünket az ottani szervezőktől kaptuk: Hungarian Six. Az első AUTOR után kicsit átszerveződött a csapat, így a 2017-es Design Hét alkalmával megjelenő bemutatkozó kiállításunk óta van a jelenlegi felállás. Az alapvető tervben nem szerepelt, hogy a H6 az első AUTOR után tovább „turnézik”, de az első két közös megjelenés sikere arra sarkallt minket, hogy folytassuk tovább a csapatmunkát.
Mi a csapat közös célja, missziója – pontosan mivel foglalkozik a H6?
A H6 közös célja, hogy csapatként együttműködve előre lendítsük mind a kollektív, mind egyéni munkásságunkat a kortárs ékszer területén. Mi a H6 erejét abban látjuk, hogy összefogással sokkal nagyobb hatókörben tudunk mozogni. Közös vágyunk, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg munkáinkat, mind hazai, mind külföldi viszonylatban. Szeretnénk itthon megmutatni az embereknek, hogy kortárs ékszert viselni különleges, mégsem elérhetetlen dolog.
Mindenki különböző megközelítésben gondolkodik az ékszer és környezetünk kapcsolatáról, különböző jellegű tartalommal töltitek meg tárgyaitokat, illetve különböző formavilágba ültetitek át őket. Ami mindenkiben közös tényezőként említhető, hogy ékszereitek a művészet – design – kézművesség határán mozognak. Ki hogyan viszonyul a kortárs ékszer fogalmához: kinek mennyire fontos a hordhatóság és milyen gondolatiság mentén alkottok?
[Börcsök Anna] A kortárs ékszer fogalma folyamatosan változik, és napról napra tágul a létrejövő alkotások által. Az ékszer hihetetlenül érdekes kommunikációs eszköz, amely a viselőjéről árulkodik. Ámulatba ejt személyes és narratív jellege. Mivel a központban az ember van, a testhez köze van, így a viselhetőség fontos része a tervezésnek, különben már egy másik fogalmi körbe lehetne sorolni. Számomra a legfontosabb érték a tárgy üzenete és narratív többlete, amellyel kiválik a tömeggyártott, viselhető kiegészítők közül. Kincseket és titkokat készítünk, mely értékét a viselőben hordozza. A legfrissebb kollekcióm tervezésekor az alapanyag előtörténete érdekelt, így születtek meg a WC ülőkékből készült brossok. Jelenleg egy Combino darabjából készítek tárgyat.
[Fazekas Veronika] Meglehetősen tág érdeklődési köröm van, kísérletező alkat vagyok, nagyon szeretem el- illetve összemosni a határokat más művészeti ágak között. Számomra a kortárs ékszerben a szabadság, az elmélyülés, a játékosság és az élmény faktor a legfontosabb: olyan tárgyakat szeretek létrehozni, amiben vagy egy meglepetés van elrejtve, vagy a ráeső fénytől kápráztat el minket színpadi helyzetben, vagy pedig a benne rejlő gondolat. A kísérleti és konceptuális tárgyak mellett a hordhatóságot előtérbe helyező darabokat is készítek a v e r o n márkanév alatt: ezek az ékszerek, mint például a Lamella kollekció, egy szabályozott, szigorú rendszerben elrejtett, geometriai formák sejtelmes átderengésére épülnek, melyekhez színes papírt használok.
[Horányi Kinga] Munkáim közös jegye a sokszínűség és a színekkel való kísérletezés. A színek és textúrák kombinálása szinte mindig előnyt élvezett kísérleteim során, amit jelenlegi kollekcióm is teljes mértékben alátámaszt. Ékszereim fémhabból készülnek és a többfázisú megmunkálás után egy vizuálisan vibráló hatás jön létre, egyrészt térbeli kialakítás, másrészt a színek közötti kontraszt miatt. Ennek a szériának a neve: IKIIKI, ami japánul „élénk, élettel teli”-t jelent. Fontos számomra, hogy minél többen magukénak érezhessék tárgyaimat, ezért szem előtt kell tartanom a hordhatósági tényezőket, viszont emellett szükségem van új anyagokkal való kísérletezésre is, amikor magam szabhatom meg határaimat.
[Fekete Fruzsi] A különböző kollekciók alapkoncepcióiban közös az intuitív anyag- és formakialakítás, illetve, hogy a szabadkézi megformálásból adódó esetlegesség milyen izgalmas felületeket eredményez. Mivel minden tárgyamnál fontos, hogy látszódjon, közvetlen kézzel készült, így nincs két egyforma belőlük. Az ékszereim nagy része sokkal inkább az alkotó és alkotás közeli viszonyára épül, de emellett számomra fontos a viselő viszonya is a tárggyal. A kollekciók első darabjai mindig brossok, de általában itthon nem elterjedt ez a fajta ékszer viselése, így mindig igyekszem az adott kollekcióból egyértelműen viselhető darabokat is elkészíteni.
[Neuzer Zsófia] Alapvetően a kísérleti ékszerek azok, amelyek leginkább lendületben tartanak, ebbe beletartoznak a hely-, az idő- vagy térspecifikus ékszerinstallációk, illetve a diploma munkámként megkezdett témám, ami az ékszer és a virtuális világ kapcsolatát vizsgálja. Szeretem a nemzetközi pályázatokat is figyelni, és a kiírt témának megfelelő ékszert létrehozni: ilyenkor igazán friss darabok születnek a viselhetőség és viselhetetlenség határán. Mindemellett a látványos, mindennapi viseletnek egyaránt eleget tevő darabok ugyanilyen izgalommal töltenek el, főleg, ha látom, hogy elégedetten hordják őket. Ezek a darabok ergonomikusak és rendkívül hosszú tervezési folyamat állhat mögöttük – ilyen a „kagyló” formájú fülbevaló, amelyet 2012 óta fejlesztgetek.
[Tengely Nóra] Számomra a kortárs ékszer egyszerre jelentheti a koncepcionális töltetet humor, fricska vagy kritika formájában, ugyanakkor lehet az technikai újítás, amely magában hordozza a kortárs, a kor adta technikai lehetőségek kiaknázását. Saját munkáimat tekintve talán az újító, kísérletező szándék az, ami előre hajt. Van egy bizonyos technológiai eljárás, amellyel öt éve foglalkozom és időről-időre finomítom: ezüst láncsorok merevítésével, azok egymás mellé sorolásával készítem tárgyaimat. Tulajdonképpen a gépi lánc évszázadok óta használt alapfunkcióját változtattam meg azzal, hogy megmerevítettem és más tulajdonságokkal ruháztam fel. Míg a finom lánc mozgékonyságából adódóan kanyarog, hurkot vet, gubancolódik, addig az általam merevített láncszemek éppen ellenkezőleg viselkednek – az eljárásnak köszönhetően, a merev és mozgékony részek a síkból kilépve játékos téri formákat hoznak létre, amelyek a test idomaival izgalmas ellentétet képeznek. Új irányvonalként pedig funkcióval látom el a merev láncsorokat: csiszolt és nyers drága-, illetve másodrangú ékkövek foglalásával hoztam létre legújabb munkáimat.
A csapatot leginkább a közös cél vagy misszió kapcsolja össze. Fontosnak tartjátok-e, hogy létrehozzatok majd egy közös kollekciót vagy egyelőre mindenkinek fontos, hogy a saját útján haladva, akár egymást segítve tudjon érvényesülni?
Szerencsére mind a haton teljesen más vonalon alkotunk, így a közös ékszer még nem merült fel, inkább az ékszereink együttes megjelenésére, és a közös kompozíciókra helyezzük a hangsúlyt. Egy csoportos kiállítás megszervezése, egy külföldi vásáron való megjelenés, vagy akár egy közös bemutatkozó anyag megszerkesztése is olyan összmunkát igényel, aminek a végkifejlete is felfogható egyfajta közös produktumnak. Persze mindenkinek van saját útja is, a H6-tól függetlenül, de lehetőségeink szerint minden esetben segítjük egymás munkáját, és arra törekszünk, hogy közösen is minél messzebbre jussunk.
Milyen közös terveitek vannak a közeljövőben?
Az AUTOR, amelyre a két korábbi év pozitív tapasztalatai alapján, idén harmadik alkalommal is jelentkezünk. Reméljük, sikerrel! Ezen kívül vannak még tervben egyéb külföldi megjelenések is, de azok egyelőre még nem konkretizálódtak. Emellett meg a Design Hét Budapest kiállításokat a H6 szülinapjának is tekintjük, és sok kellemes emlékünk kapcsolódik hozzá, így reméljük, az sem marad ki a sorból. A tavalyi évben először került megrendezésre a H6 X-mas Pop-up, ami az első kísérlet volt az ékszereink közös, közvetlen értékesítésére: a jövőbeni tervekben minél több ehhez hasonló eseményt szeretnénk a kiállítások mellett.
Ha szeretnétek ti is kortárs ékszert viselni, a csapat további munkáit megtaláljátok a H6 Instagram és Facebook oldalán.
Börcsök Anna | Fazekas Veronika | Fekete Fruzsi | Horányi Kinga | Neuzer Zsófia | Tengely Nóra
Fotók: Csizik Balázs
Még nincsenek hozzászólások