fbpx
Nyomj Entert

Insta láv I Poppre Orsi

Körülbelül öt éve kérte fel Poppre Orsit egy neves hazai jelmeztervező, hogy az Operába készülő darabjához fessen jelmezeket. Már akkor megfogalmazódott benne, hogy ezzel érdemes lenne kezdeni valamit, mert nagyon élvezte minden egyes darab elkészítését, ami nem meglepő, hiszen imád rajzolni és festeni. Az akkori munka, annyira megihlette, hogy rögtön festett magának egy nadrágot, csak úgy – fekete nadrág egy hatalmas haragos arccal.

Aztán két éve, egy átlagos téli napon, amikor éppen nagyon unatkozott, elkezdett festeni, csupa olyan holmira, amit otthon talált. „Először, ha jól emlékszem csak tollal firkáltam egy nadrágra, azzal a kíváncsisággal, hogy le tudok-e egyáltalán rajzolni valakit, az pedig részletkérdés volt, hogy nem papírra, hanem textilre teszem. Amúgy azóta is jókat mulatok a festményeimen, mert abszolút emlékeztetnek egy jobb agyféltekés, kéthetes rajztanfolyamos alkotásra” – jegyzi meg Orsi.

Először nem akarta őket megmutatni senkinek, nem is volt semmilyen elvárása magával szemben, csak élvezni szerette volna az alkotást. „De a harmadik darab festésekor küldtem egy képet Szombat Éva fotós barátnőmnek, mert tudtam, ő érteni fogja és jót nevet majd rajta, vele kisképző óta ismerjük egymást, és szinte együtt nőttünk fel. Később annyira inspiráló volt a lelkesedése, hogy gondoltuk, készítünk pár képet a ruhákhoz, ami egy szuper együttműködés kezdete lett, hát innen indult az egész” – emlékszik vissza Orsi.

Az Instagramon Orsi így összegzi a @nacccccccccci projektet: „A modern trash egy sajátságos kifejeződése, amely során a használt, vintage ruhák új életet kapnak a kézzel festett képeknek, portréknak köszönhetően”. A strandolók sorozata mellett, olyan hírességek kerülnek fel ezekre a darabokra, mint például Jackó, Kozsó, Mr. T, Jimmy vagy Bangó Margit. „Karakteres arcokat kerestem, olyanokat, akiket tipikus női ruhaboltokban biztosan nem tennének fel egy ruhára, olyanokat, akik egyéniségek és jól rajzolhatóak. Aztán, ahogy beszéltem a barátaimmal, folyamatosan bővült a lista, mindenki tippeket adott, kit látna szívesen – a 90-es évek magyar hírességei erősen túlsúlyban vannak. Amúgy a régi Nap TV „sztárjai”, műsorvezetői lesznek a következők a sorban, és tartozom még egy Kiszel Tündével is egy lánynak” – meséli.

Orsi többszörös előrajzolás után kezdi el festeni a ruhadarabokat, a portréknál egy speciális textil festékkel dolgozik. Régebben ezek akrillal készültek, de az kevésbé volt tartós, így váltani kellett (persze ezeket is kíméletesen kell mosni!). „Minden darab hordható, én is hordom a sajátjaimat, de sosem volt a célom ezzel egy fashion brand létrehozása. Pont azt élvezem benne, hogy bevállaltan nem akar több lenni, mint ami. Egy festett ruhadarab”. Orsi szerint ezért tud „true” maradni ez a projekt.

Néha kap egyedi megrendeléseket is. „Általában azzal keresnek meg, hogy önmagukat, gyermeküket vagy szerelmüket szeretnék a ruhákra festetni, ami szerintem fantasztikusan vicces ötlet, mert ettől meg kap az egész egy „családi tetoválások” hangulatot” – meséli Orsi.

A @nacccccccccci darabok egyelőre nem kaphatók üzletekben, de Orsitól bárki megvásárolhatja őket. Később szeretne értékesítési felületet találni nekik, de még nem sikerült rábukkanni a megfelelő helyre. Ami késik, nem múlik.

Fotók: Szombat Éva

Poppre Orsi többi szuper munkáját az Instagramon és a Facebookon tudjátok megnézni.


Insta láv rovatunkban az Instagramról szemezgetünk, nekünk tetsző, nagyon menő hype-tartalmakat.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük