fbpx
Nyomj Entert

Multifunkcionális gyerekközpont | SVOYA studio

Görbe vonalvezetés és lágy pasztellszíntónusok találkozása egy gyerekközpont enteriőrjében: az ukrán SVOYA stúdió terve könnyed skandináv esztétikával teremt biztonságos és játékos környezetet a gyerekek számára.

A Hello BABY névre hallgató gyerekközpont Dnyipro városának központi részén, egy lakóépület első emeletén található. A SVOYA stúdió építészeinek az volt a feladata, hogy alakítsák át a meglévő központ tereit. Ahogy a stúdió korábbi munkáira is jellemző, az új enteriőr középpontjában is az emberi interakciók állnak: a tervezés során nagy figyelmet fordítottak a sokoldalú terek könnyed összekapcsolására és a kényelmes hozzáférés lehetőségeinek biztosítására.

Az 517 négyzetméter alapterületű gyermekközpont a következő funkciókat látja el: a bejárati rész egyesíti a recepciónak kijelölt helyiséget egy minikávézóval és egy tematikus termékeket kínáló bolttal. A recepció felől egy külön felnőtt öltözővel és zuhanyzóval felszerelt edzőtermet is megközelíthetünk, amely egyidejűleg használható mind a szülők, mind a gyerekek számára. Szintén a bejárati zónából nyílik az adminisztráció és az iroda funkcióját ellátó helyiség, valamint egy folyosó, amelyen keresztül a központ teljes területe kényelmesen megközelíthető. A tér kihasználásának érdekében a folyosó falain az építészek különböző játékokat és ülőhelyeket helyeztek el.

A Hello BABY három nagy tanteremmel rendelkezik, ebből kettő összenyitható, míg a harmadik az alvás idő alatt is kiválóan használható. A központ három további, egyéni órák tartására alkalmas szobával, valamint egy zenei és egy kreatív tevékenységek helyszínéül szolgáló teremmel válik teljessé. A projekt egyik fontos eleme, hogy az egyes helyiségek multifunkcionális jelleggel bírnak, így az adott napszakhoz igazodva könnyedén átalakíthatók különböző tevékenységekhez: a funkcionális designnak köszönhetően például a játszószobákból percek alatt íróasztallal és ülősarokkal ellátott helyiségek alakíthatók ki.

A tér gyerekbarát és biztonságos jellegét tovább hangsúlyozza, hogy a tervezők természetes anyagokat használtak, valamint az összes bútor, lámpa, fali dekoráció és beépített játék mind lekerekített, íves kialakítást kapott.

Forrás: ArchDaily

SVOYA studio | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük