fbpx
Nyomj Entert

Ortodox templomból könyvesbolt Sanghajban

„Az igazság olyan, mint a költészet. És a legtöbb ember ki nem állhatja a költészetet.” – idézet A nagy dobás című filmből.

Egykor templomként működő épületekről, amelyek új funkciót kaptak, már korábban is tettünk említést, és nem teszünk másképp a Wutopia Lab stúdiójának új projektjével sem, melynek köszönhetően egy sanghaji, a második világháború előtt épült templom alakult át könyvesbolttá.

A megrendelő a Sinan Books, Sanghaj legnagyobb, főként költészeti témájú könyvekkel foglalkozó hálózata, amely az újonnan elkészült üzletben 1000 különböző nyelvű könyvet értékesít. A „Church in Church” névre hallgató belsőépítészeti projekt során a templom épületét teljes mértékben helyreállították, szárnyaiban kávézót alakítottak ki, belső falai elé pedig 45 tonnányi speciális perforált acélszerkezetet emeltek.

Mivel az épületet műemlékké nyilvánították, az eredeti szerkezetben a felelős intézmények nem engedélyeztek módosítást. A hely független szellemiségének megteremtését szolgálta az acélkönyvespolcokból kialakult új struktúra, mely gyakorlatilag egy új kupolarendszert hozott létre az eredeti alatt, ezzel képviselve a modernitást, tisztelegve az épület szentsége előtt. A polcok hátuljának szabadon hagyása a fény szabad áramlását segíti a térben.

A Gaolan Road #16 szám alatt elhelyezkedő, egykori ortodox Szent Miklós-templom építését 1932-ben kezdték meg, azonban nem működött sokáig: alig húsz évvel később már be is zárták. Kína kommunista hatóságai, amelyek barátságban álltak a Szovjetunióval, nem engedélyezték vallási szertartások megszervezését az épületben, így az idők során iroda, gyár, raktár és étkezde is funkcióját is betöltötte. A felújítás előtt már egy ideje üresen álló, kísérteties épület magán hordozta az eredeti vallási díszítettséget és vegyült az átalakítások során felvett jegyekkel.

Wutopia Lab | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük