fbpx
Nyomj Entert

Diplomakiállítás végtelennek tűnő terekben | MOME

A járvány közbeszólt, ezért a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem idei diplomakiállítását frissen elfoglalt új campusa helyett a virtuális térben rendezte meg.

Az egyetem 121 mesterszakos végzőse mutatja be diplomamunkáját a Sziklak Virtuális Galéria által készített, számítógépes játékok világát idéző virtuális térben.

A járványügyi helyzet nem csak a kiállítás kurátorától, Kókai Zsófiától és a felelős szervezőktől követelt gyors reakciót és rugalmasságot – az egyetem hallgatóinak is újra kellett tervezniük a diplomamunkájuk kivitelezését. Az interjúkra, terepszemlékre épülő kutatás, mint ahogyan a műhelymunka is, korlátozottá vált vagy teljesen ellehetetlenült, így az egyetem amellett döntött, hogy a kivitelezéstől eltekintenek és a részletesen kidolgozott koncepciókat értékelik.

Ennek hatására idén több olyan munka is született, amit a pandémiával járó élethelyzet ihletett, és ami tartalmában olyan komplexebb, globális jelenségekre reagál, mint például az online-offline világ viszonya, a robotika és a művészet kapcsolata vagy a designer társadalmi és ökológiai felelőssége.

Az online kiállítást tervező Sziklak csapatának (tagok: Iszlai Gáspár, Iszlai József, Miklós Ádám, Nagy Hunor, Vatány Szabolcs) egy korábbi munkájáról programajánlónkban olvashattatok – Homo Phis című tárlatukkal saját lakásuk modellezésével kezdtek neki a virtuális kiállításszervezésnek. A MOME Brand Iroda felkérésére nem sokkal ezután hozzáláttak a diplomakiállítás tervezéséhez, ami léptékében és témájában is összetettebb feladatot jelentett.

Az elmúlt időszak hazai és külföldi virtuális kiállításainál gyakran kritikaként merült fel, hogy ha már virtuális tér épül, és bármi lehetséges, akkor az intézmények miért ragaszkodnak saját épületük vagy a klasszikus „fehér kocka”-terek modellezéséhez. A Sziklak csapata ehelyett olyan teret álmodott meg, amely a diplomaarculatból (tervező: Tóth Lili) inspirálódik, és a számítógépes játékok futurisztikus tereit ötvözi a MOME-campus jellegzetességeivel. A fantáziatér transzparens jellege az egyetem új tereit (és szellemiségét) idézi, a szintek közti átjárhatóság mellett pedig konkrét vizuális jelek, például a Master épület ikonikus félköríves ablaka, a homlokzatok függőleges tagoltsága és a széles lépcsősorok is a campus képét idézik fel.

A térben viszonylag könnyű navigálni, ha pedig mégis eltévednénk, akkor a színek, a szintek ábrái és a galériaképek segítik a tájékozódást. A négy szint az egyetem egy-egy intézetét (Elméleti, Építészeti, Design és Média) jelöli. Az egyes munkákhoz képek, leírás és esetenként videó és 3D-modell is társul, emellett a hallgató diplomaoldalára is átkattinthatunk további információkért és elérhetőségekért. A tárlatban való elmélyülést a térhez komponált zene segíti.

A kiállítás 2020. június 18 – július 26. között tekinthető meg, magyar és angol nyelven is. Az egyes intézetek élő online tárlatvezetéseket tartanak, ennek részleteit a MOME oldalán találjátok meg.

Ezúton is gratulálunk a diplomát szerzett hallgatóknak!

Fotók: Sziklak Virtuális Galéria

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük