fbpx
Nyomj Entert

Ehető virágok, cukorból | Sugarcraft by Eszter Kanyári

Orchidea, frézia, hortenzia, golgotavirág, kerti sáfrány – ezek a növények nem ehetők, kivéve, ha Kanyári Eszter portfóliójában szerepelnek: nála ugyanis minden virág cukorból készül. A cukormasszából formázott, filigrán virágkompozíciók elsősorban esküvői torta után kiáltanak, de nem ez az egyetlen terep, amelyen megállják a helyüket. Hogyan lett a Cukorbogyóból Sugarcraft? Elmeséljük.

Kanyári Eszter úgy érezte, kislánya mellett szívesen belevágna valamiféle kreatív foglalkozásba, amelyben örömét lelheti. Már 2013-ban rátalált az amerikai Maggie Austin csodálatos cukorvirágokkal ékesített tortáira, és elhatározta, hogy ő is szeretne hasonlókat készíteni. Ám hiába látogatott el több neves cukrászat tortadíszítő tanfolyamára, sehol nem oktattak hasonló technikát. A multinál dolgozó formatervező, közgazdász, rendezvényszervező némi keresgélés után 2018-ban rá is akadt Hajnal Petra workshopjára, amelyen megismerte a cukorvirág-készítés alapjait, a későbbiekben pedig oktatóvideók, szakkönyvek és magazinok segítségével képezte magát.

Mint mondja, a cukorvirág-készítés korántsem új keletű műfaj, legfeljebb nálunk kevésbé ismert: az Egyesült Királyságban már a nyolcvanas években kedvelt technikának számított, majd Amerikát is elérte. Legismertebb képviselője, s egyben a cukorvirág-készítés nagyágyúja a brit Alan Dunn, aki jó néhány képes albumot töltött már meg mesterségbeli tudásával.

A cukormasszából készített dekorációk világa elsősorban a cukrászok körében ismert: a cukrászmesterség megszerzésének egyik feltétele a különféle tortadekorációs technikák ismerete. A néhány évvel ezelőtt megjelent „naked cake” torták népszerűsége ma is töretlen: a minőségi alapanyagokból készülő „meztelen torták” izgalmas ízvilágukkal és letisztult megjelenésükkel hódítanak azok körében, akik megelégelték a nehéz, fojtós, sok esetben émelyítően édes tortákat. A változás értelemszerűen a tortadekorációk terén is megmutatkozott, kiváltképp az esküvői torták esetében, ahol a cukormázból vagy marcipánból készített hagyományos díszeket egyre inkább az élővirág-dekoráció váltotta fel.

A cukorvirág-készítés mint műfaj valahol a kettő között helyezkedik el: a cukormasszából formázott, ehető ragasztóval és ételfestékkel készülő virágkompozíciók – az élő virágokhoz hasonlóan – szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak, nagyon tartósak, nem hervadnak el, és természetesen ehetők is. Míg a menyasszonyi tortára szánt élővirág kiválasztásánál figyelembe kell venni a szezonalitást, addig a cukorvirágok esetében bármilyen növény előállítható évszaktól függetlenül. Arról nem is beszélve, hogy a tortára felhelyezett virágok néhány óra múlva már a kukában végzik, míg a cukorvirágokat elfogyaszthatjuk.  

Az idő előrehaladtával a folyamatos gyakorlásnak köszönhetőn Eszter kezei közül egyre több cukorvirág került ki – ezeket szerette volna szélesebb közönségnek is megmutatni, ezért 2019 áprilisában létrehozta a Cukorbogyó Facebook-oldalt. Almafavirág, papagájtulipán, dália, nőszirom, nefelejcs, áfonya, szeder és sok más izgalmas növény került fel az oldalra, s a barátoktól, ismerősöktől és ismeretlenektől jött pozitív visszajelzések és megkeresések megerősítették őt abban, hogy idehaza is van létjogosultsága az általa képviselt, egyedi stílusnak. Elindította saját vállalkozását és tudatosan kezdett bele a márkaépítésbe is: előbb a nevet változtatta meg, így lett a Cukorbogyóból Sugarcraft.

Eszter tudta, hogy ha szintet akar lépni, nem csupán a márkanevet kell megváltoztatnia, de új, a brandet híven tükröző arculatra is szüksége lesz. Tavasszal azonban robbant a bomba: jött a koronavírus, de ez a várakozó üzemmód éppen kapóra jött, hogy elkezdődhessen az új arculat megtervezése. Amit Eszter a kényszerpihenő miatt leginkább sajnál, az a Je Suis Belle ruhamárkával közösen tervezett áprilisi esemény, amelyre a divatmárka kollekcióira reflektáló virágkompozíciókkal készült.

A Red Dot Design-díjas Suszter Viktor designert Eszter egyik ismerőse ajánlotta, s már az első levélváltásnál megtalálták a közös hangot. Viktor komplex folyamatként tekint a tervezés egészére, a több szempontú kérdésfelvetés és kommunikáció jellemzi őt minden projektjében. Nem véletlen, hogy a Red Dot Design Award mellett más elismeréseket, például a German Design, az EDC, az ISTD és az ADC díját is bezsebelte már, mindezek mellett pedig Webflow-t tanít a KREA-ban és a METU-n. 

Eszter határozott elképzelésekkel fordult Viktorhoz: egy könnyen befogadható és megjegyezhető, friss Sugarcraft-arculat lebegett a szeme előtt, amely visszaadja a cukorvirág-készítésre jellemző jegyeket, vagyis vizuálisan kommunikál egy olyan műfajról, amely bár a hagyományos cukrászathoz kapcsolódik, korántsem unalmas, hanem sokszínű, izgalmas és elegáns, képes a folyamatos megújulásra.

Viktor szakmai közbenjárásának hála az Eszter által tervezett kerekded és kedves Cukorbogyóból karakteres, határozott és élettel teli Sugarcraft brand született, és mivel a sugarcraft általánosan elterjedt megnevezésnek számít, Eszter neve is megjelenik a márkanévben. Az arculati betű kiválasztásakor Viktor olyan betűtípust keresett, mely utal a cukorvirágok kecses alakjára: így talált rá az FK Screamer Regular fontra. A Sugarcraft márkanévnél is ezt használta, igaz, egy kis csavarral: Viktor az „A” betű összekötő harántvonalát és az „F” betű karját minimálisan módosította. Ez a „paralelogramma” később önálló életre kelt, s a rendhagyó, boríték formájú színes elem egyfajta jelként funkcionál, ami főleg kisebb méretű megjelenési felületek esetében praktikus. Az Instagramon és a Facebook-oldalon is ezzel találkozunk, ha a Sugarcraftot keressük.

Külön érdekesség, hogy Eszter és Viktor egyszer sem találkoztak személyesen a tervezési folyamat ideje alatt, a folyamatos kommunikációnak és közös gondolkodásnak köszönhetően mégis egységes, harmonikus végeredmény született, amely mind a Sugarcraft hivatalos Facebook oldalán, mind a weboldalon visszaköszön.

Viktor a brandhez illeszkedő fotóstílus kiválasztásában is segített Eszternek, ám a tényleges megvalósításhoz egy másik profi csapatra is szükség volt. Matók Zsuzsi food designernek és Galgóczi Németh Kristóf fotósnak köszönhetően olyan képek születtek, melyek érzékletesen mutatják be a cukormasszából készült virágok felhasználási lehetőségeit. Esztert kezdettől az vezérelte, hogy kézzel készült élethű cukorvirágait ne csak esküvői torták díszeként értelmezzék, hiszen ezek a kompozíciók rendezvényeken, dekorációs elemként, egyedi ajándékként is megállják a helyüket. Bár az esküvőszezon javában dübörög, Eszterék már a következő fotózásra készülnek, ahol ­– a tervek szerint – őszi-téli hangulatú képek készülnek majd a stílusos és örökzöld cukorvirágokról.

„A végeredményt illetően a legmagasabb minőség elérése mindkét fél érdeke” – ez a mondat a Viktor által megfogalmazott árajánlatban szerepel, s bár elcsépelt frázisnak hangozhat, a közös munka során mindig érdemes szem előtt tartani, hiszen csak és kizárólag az ilyesfajta együttműködések hozhatnak valódi gyümölcsöt.

Kíváncsi vagy, hogyan dolgozik Suszter Viktor? Nézd meg itt a brandguide videóját, ahol az arculattervezési és branding folyamatokról mesél!

Fotók: Galgóczi Németh Kristóf (Kristóf Galgóczi Photograpy)

Fotós asszisztens: Horváth Domonkos

Set Design: Matók Zsuzsi (Nedill Food Design)

Set Design asszisztens: Francesca Menichelli

Modell: Okszana Devocskina

Sugarcraft by Eszter Kanyári | Web | Facebook | Instagram

Suszter Viktor | Web | Dribble | Behance

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük