fbpx
Nyomj Entert

Ház a völgyben | Znojmo, Csehország

Családi ház egy domboldalon, a folyóparton, kilátással egy középkori kastélyra – mintha csak egy mesében lennénk. Ez a mese azonban nagyon is a 21. században játszódik!

A Thaya-folyó partjára, egy régi házak közé ékelődött üres telekre tervezett kortárs családi házat a cseh Kuba & Pilař architekti iroda. A telek ugyan nem nagy, mindössze 125 négyzetméteres, elhelyezkedése viszont bőven kárpótol ezért: a folyó túlpartján Znojmo nevezetességeire, a kastélyra, a rotundára és a Szent Miklós-templomra nyílik kilátás.

A teraszt mégsem erre a panorámára nyitották az építészek: hogy kövessék a szomszédos házak homlokzatainak sorát, inkább a domboldal felé eső részen alakították ki azt, ezzel privát, eldugott szigetet teremtve a tulajdonosoknak.

A keskeny, téglalap alaprajzú ház felfelé építkezik, így lakóterülete 186 négyzetmétert tesz ki. Három szintje néz a part felé, egy pedig a lejtőre. A főbejárat az északi homlokzaton található, ahonnan egy külső, szabadtéri lépcsőről a hátsó terasz, valamint az afölött elhelyezkedő kert is elérhető.

A nappalit az étkezővel és a konyhával a legfelső szinten, a terasszal összekötve találjuk. A földszinten egy garázs mellett egy dolgozószoba található, a privát tereket – hálószobát fürdővel, gyerekszobákat, vendégszobát és fürdőszobát – pedig az első emeleten helyezték el.

A ház teherhordó szerkezete vasbetonból és acélból áll, a homlokzatot pedig fekete, alumíniumból készült burkolólapok fedik. Ezt a feketeséget töri meg a belső lépcső tejüveg oldalfala, na és persze a zöldtető. Utóbbin több réteg vízelvezető-, szűrő- és védőfóliát alkalmaztak.

Kuba & Pilař architekti Web

Fotók: BoysPlayNice

Forrás: sajtóanyag

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük