Így ebédidő táján igazán felemelő érzés a Heydays ügynökség legújabb projektjéről írni, amely egy egészséges ételeket felvonultató könyv a norvég olimpikon Ingvild Måkestad Bovim gondozásában, aki olyan egyéb sportolóktól sorakoztat fel motiválo gondolatokat, mint Usain Bolt, vagy Jesse Williams. Botrányosan szépek benne az ételfotók és ezzel a maszatolós typo-val igazán barátságossá sikerült tenni a könyvet, bár én sokszor a hozzátartozó idézeteket (pl. “If you are not first, you are last.”) erősnek éreztem egy-egy képnél. Ennek ellenére kedves könyv született a konyhába a polcra, ha épp semmi ötlet nincsen, hogy mi kellene az asztalra.
Related Stories
Budapest 2024 – A győztes
Hosszú várakozást követően ma végre lehullt a lepel a 2024-es budapesti olimpiai pályázat arculatáról. Egész egyszerűen annyit fűznénk hozzá, hogy a koncepció – szerintünk – egészen biztosan
RIO 2016 branding
Korábban már írtunk arról, hogy milyen is lesz a fontkészlet a Rio-i Olimpia kreatív anyagain, most pedig egy kicsit még többet csepegtettek nekünk a szervezők, ugyanis
Tokyo 2020 I cseresznyevirág fáklya
A következő 2020-as tokyo-i olimpia arculata körül is nagy volt már a felhajtás. A logót 2016-ban, nem sokkal a bemutatása után a közönség nyomására megváltoztatták, hogy egy