fbpx
Nyomj Entert

Művészpáros | NUBU

Tíz éve dolgoznak együtt. Jellegzetes stílusukat mindig szem előtt tartva, feszes, legtöbbször művészeti ihletésű koncepciókban gondolkoznak. Judit viszi az egész divatcég működését, a tervezéstől a gyártáson át mindenért ő felel, Adél pedig a kreatív folyamatok bizonyos szakaszában, illetve részkollekciók tervezésében vesz részt – őszinteség, harmónia és teljes flow. Ha nem jön közbe a koronavírus-járvány, idén nyáron a magyar olimpikonok és paralimpikonok az ő ruháikat viselik Tokióban. Garam Judittal, a NUBU alapítójával, fő tervezőjével és Kovács Adéllal, a márka társtervezőjével beszélgettünk.

//TALÁLKOZÁS//

Judit: Több mint 10 éve találkoztunk először. Adél a MOME-n volt diák és megkeresett bennünket, dolgozhatna-e nálunk – így lett aztán a gyakornokunk. Abban az időszakban nem igazán volt erre kialakított programunk: annyit kértem tőle, hogy figyeljen, legyen ott, és amihez kedve van, csinálja. Így egyre inkább felvette a fonalat, megismerte a márkát és ezzel együtt a stílusomat is. Közben pedig kiderült, hogy elég sok a közös vonás, az ízlésünkben is, így elkezdett egy-két dologban segíteni, még jobban belefolyni a mindennapok teendőibe. Ez egy többéves folyamat volt. Amikor aztán elvégezte az egyetemet, felvettük a céghez állandó státusszal.

Adél: Így van, először a Mono Stúdióban láttam pár NUBU darabot, és nagyon megtetszettek, ezért is jelentkeztem Juditékhoz. Az első munkám, emlékszem, a férfi darabok ötletelése és tervezése volt.

//ALKOTÁS//

Judit: Az évi két nagy NUBU kollekciót mindig együtt tervezzük. Ilyenkor szinte minden nap bent vagyunk a stúdióban, és végigkísérjük a teljes mintázási folyamatot. A gyártás főként az én feladatom, de a kreatív és grafikai anyagokat Adél készíti. A heti megbeszéléseinken mindig tisztázzuk, kinek mi éppen a feladata. A hétköznapokat amúgy igyekszünk a munka intenzitásával, aktuális teendőkkel összhangban kialakítani.

Adél: Az egész folyamat az anyagvásárral kezdődik, ahol megnézzük a trendeket, aztán a kiszemelt textilekre már el is kezdünk tervezni. Ilyenkor mi már pontosan tudjuk, melyik anyagból mit szeretnénk készíteni. Mostanában az ázsiai filozófia, illetve a harmónia köré építjük a kollekciókat. 

Szoktunk persze trendelemzést, egyfajta gyűjtést is csinálni, amelyekből igyekszünk beépíteni egy-két irányvonalat az adott kollekcióba, ugyanakkor a designban fontos az állandóság, így az alapkoncepció, ha kisebb átiratokkal is, de mindig megjelenik.

A munkafolyamat szempontjából először ötletelni szoktunk, aztán általában megrajzolom ezeket a terveket. A formai dolgok többnyire hozzám tartoznak, Judit pedig meghatározza, hogy az, amit én kitaláltam, melyik anyagból nézne ki jól, vagy hogyan kombinálhatók az adott textilek. Ez a két dolog persze nehezen választható szét egymástól. Ha elkészül egy mintadarab, általában bele is nyúlunk egymás munkájába. Nincs olyan, hogy ez valaki nadrágja vagy felsője, mindig hozzáteszünk a másik elgondolásához, és próbáljuk tovább fejleszteni a darabokat. Engem többnyire a technológiai dolgok érdekelnek. Az eldolgozások és az érdekesebb szabásvonalak, zsebráillesztések, tehát kicsit a mérnöki része. Tervezés után aztán jön a fotókoncepció és a kirakatterv, amelyek mind a inspirációs irányt, tematikát képezik le. Természetesen van segítségünk, de azért ezeket is mi szoktuk kitalálni.

//INSPIRÁCIÓ//

Judit: Az Adél által már említett anyagvásárokon, végig nézve a különböző textileken, mindig kialakul bennünk egy aktuális kötődés, akár egy korábbi művészeti élmény kapcsán, amire tudat alatt aztán elkezdjük felfűzni az adott kollekciót. Kiemelném, hogy már egészen a kezdetektől, a NUBU első kollekciójában is fontos volt számomra, hogy a hazai kortárs művészetet támogatva, különböző alkotásokból inspirálódva hozzuk létre ruhadarabjainkat. Ezt a szemléletet folytatjuk ma is. Adéllal, a közös utazásaink során mindig elmegyünk kiállításokra, galériákba – számos művész inspirál bennünket. Ezenfelül persze sokat beszélgetünk, megosztjuk egymással az élményeinket, amelyek persze mind-mind alakítják a közös narratívát.

Adél: Juditban nagyon szeretem és tisztelem, hogy nem fél kísérletezni. Rendkívül nyitott, és mindig szeret új dolgokat is beépíteni a kollekciókba. Ami szerintem közös és fontos mind a kettőnknek az a koncepciózus gondolkodás, és ez a márka identitásában is megjelenik. Ezért nem is változott a márka stílusa az elmúlt 10 évben, ami azért elég ritka a nagy divatbrandek esetében.

//ELISMERÉS VAGY KRITIKA// 

(Nagy nevetés mindkettőjüknél!)

Judit: Elég őszintén elmondjuk, ha valami nem tetszik; egyáltalán nem kell selyempapírba csomagolni, nem szoktunk köntörfalazni.

Adél: Elég nyers vagyok. Ha valami nagyon borzasztó, akkor maximum humorral szoktuk elvenni valamennyire az élét.

//(KÖZÖS) ÁLOM//

Judit: A NUBU is egy ilyen. Persze nekem személy szerint van sok álmom, aminek szeretnék majd utána menni, de a kifejezett közös víziónk mindenképpen az, hogy a márka a jövőben nemzetközi szinten is ismertté váljon.

Adél: Igen, abszolút ez. Ezenkívül pedig szerintem még nagy vágyunk üzletet nyitni Európában, különböző országokban. Ami meg nem a munkával kapcsolatos az az, hogy harmonikus legyen az élet, és olajozottan menjen minden.

//KEDVENC SZTORI//

Judit: Sok közös élményünk van; sikerek, díjak, külföldi utazások, nyáron együtt töltött hétvégék. Egyet nem is tudok kiemelni közülük. 

Adél: Jó sztori vagy sem, a mostani járványhelyzet egy olyan állapot, ami ha időszakos is, elég erős kihívást jelent az életünkben. Nagyon sokat kell gondolkodnunk és terveznünk, hogy hogyan tovább. Persze volt már más kalandunk is, például amikor ruhákat küldtünk volna a Shanghai Fashion Weekre, de egy bioanyagból készült raklap miatt – amit Kínába nem lehet importálni – az egész szállítmány a vámon maradt. Mindeközben pedig itthon is lett volna bemutatónk, így nagyon vártuk vissza a csomagot, és akkor elkezdtük újra levarrni a kollekciót… Ez, persze mondanom sem kell, még inkább összekovácsolt bennünket, ami mindenképp pozitív hozadéka volt ennek a történetnek. Remélem, hogy a mostani járványhelyzet hamarosan véget ér, és erre az időszakra is úgy tudunk majd visszatekinteni, mint egy próbatételre, amitől csak erősebb lett a márka és mi magunk is.

//Garam Judit//

Judit 25 éves tapasztalattal rendelkezik a divat világában, korábban több divatmárka, köztük a Kookai és a Patrizia Pepe kizárólagos forgalmazója volt hazánkban, majd a Miju márka tulajdonosa és tervezője. 2006-ban nyitotta meg a Mono Kortásrs Művészeti Galériát az Ostrom utcában. 2007 óta a NUBU márka tulajdonosa és tervezője, illetve a Mono Fashion Shop és a Mono Art & Design galéria társtulajdonosa. Mindemellett 2008-ban hozta létre, indította el a nagy népszerűségnek örvendő balatoni gasztropiacot, a Tihanyi Piac Placcot.

//Kovács Adél//

Adél 2009-ben társalapítója volt a k e p p showroomnak. Két évvel később, 2011-ben végzett a MOME textiltervező mesterszakán, ahol kötött anyagokra specializálódott. Szakmai gyakorlatát a NUBU-nál töltötte. Ezzel párhuzamosan, a diploma után pár hónapot a London College of Fashion férfiruha szakán is tanult. 2011 óta a NUBU társtervezője, miközben 2012-ben Londonban a Marios Schwabnál gyakornokként, majd az Eudon Choi márkánál designer-asszisztensként és stúdió-menedzsereként is dolgozott. 2012 óta divattervezést tanít a Budapesti Metropolitan Egyetemen, és felvételi előkészítőt tart a Corvin Rajziskolában.

NUBU | Web | Facebook | Instagram


Művészpáros cikksorozatunkban szívünknek kedves, általunk nagyra becsült művészpárokat – házaspárokat, illetve alkotópárosokat – kérdezünk mindig ugyanarról a hat témáról.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük