Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest.
Forrai Ferenc sorozata.
108 éve, 1912. április 5-én született Örkény István.
AZ ÓBUDAI IKREK
ÚJSÁGHÍR
Világraszóló esemény történt az Óbudai Kórház szülészeti osztályán. Egy nyári takarítónő, minden előképzettség nélkül, hármas ikreket hozott a világra, ráadásul olyanokat, akik a válluknál fogva össze vannak nőve. Ezzel a múlt század nagy szenzációja, a sziámi ikerpár le van pipálva, mert ők csak ketten voltak, ezzel szemben az óbudaiak, a magyar anyák örök dicsőségére, hárman.
A kórházat valósággal megrohamozták az érdeklődők. Virágokkal, ajándékokkal és jókívánságokkal halmozták el az anyát, aki – gyermekeivel együtt – a legjobb egészségnek örvend.
TELEVÍZIÓ
Az óbudai hármas ikrek születése alkalmából a Televízió megszakította adását, közölte nézőivel a hírt, majd bemutatta az óbudai Víztornyot, valamit az ugyancsak óbudai szennyvízderítőt, melynek építése zavartalanul folyik.
A szkíper óva intette a nézőket a szertelen örömkitörésektől, és nyugalomra intette az ország lakosságát.
NYILATKOZAT
Mindazoknak, akik három összenőtt fiam születésekor szerencsét kívántak, vagy valamilyen ajándékkal kedveskedtek, ezúton mondok köszönetet. Firbejsz Lajosné.
KORMÁNYNYILATKOZAT
Illetékes helyen leszögezték, hogy az óbudai ikrekről szóló híreket rosszindulattal eltúlozták. A kormány bizottságot nevezett ki, s ez megállapította, hogy Óbudán nem hármas ikrek születtek, hanem csak egy normális fiúgyermek, akinek a vállához egy másik normális fiúnak a fele van hozzánőve. Ebben nincs semmi rendkívüli, tehát a kormány politikája nem változik, tovább építjük a budapest-bécsi autópályát, és hívek maradunk szövetségeseinkhez.
BARÁTI BESZÉLGETÉS
Az Országos Nőszövetség meghívta Firbejsz Lajosnét annak tisztázására, hogy voltaképpen hány fiúgyereknek adott ő életet.
A hangulatos uzsonna az esti órákig elhúzódott, mert Firbejszné – érthető anyai elfogultságával – csak hosszas magyarázgatás és rábeszélés után volt hajlandó elismerni, hogy egész életében kettős látásban szenvedett. De aztán már ő maga nevetett a legjobban rajta, hogy nemcsak gyermekeit látta duplán, hanem a Gellérthegyet is, és azt hitte, hogy Magyarországon két Nőszövetség, sőt, két pár létezik.
LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ
Másfél gyerekes anya vagyok. Miért kívánják, hogy két villamosbérletet vásároljak, és miért kell dupla mennyiségben beszereznem a gimnáziumi tankönyveket, amikor nekem nem két, hanem csak másfél fiam van? És miért nem gyártanak fél konyakos meggyet a fél fiam számára, aki pedig él-hal érte?
VÉGZÉS
Egyetemi fölvételi kérvényét elutasítjuk, mert eddigi tanulmányai, valamint a fölvételi vizsga eredményei azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy rendkívüli képességeivel kisebbségi érzést ébresztene azokban az átlagos hallgatókban, akiknek csak egy darab agyuk van.
A RENDŐRSÉG KÖZLEMÉNYE
Óbudai lakásáról elkeseredett hangulatban távozott és azóta nem adott hírt magáról egy húszéves férfi. Személyleírása: félszeme: kék, fél fogsora: ép, arca: szabályos félkör. Különös imertetőjele: a másik fele hiányzik.
APRÓHIRDETÉS
Normális megjelenésű, átlagos gondolkozású, sokat csalódott fiatalember két testvére elvesztése után olyan fiatal lány ismeretségét keresi, aki szokványos érzelmeit szokványos érzelmekkel viszonozná. Jelige: „Csak semmi feltűnés.”
NÉGYSZÖGLET
A Négyszöglet összetartozást jelző szimbolika. A nemzetek és kultúrák hovatartozását, azonosságát a sorozat formákból és színekből szerveződő sajátos kódrendszere mutatja be a visegrádi országok irodalmán keresztül. Városlakók négyszer: Varsó, Prága, Pozsony, Budapest. Négy város, négy szín, egy metszet. Négy ország négy városának négyszögesítése, közös halmaza.
A Négyszöglet legújabb, a HYPEANDHYPER-en megjelenő részei Budapestről szólnak.
A SOROZAT
Az eddig megjelent részek ITT olvashatók.
INTERJÚ
Forrai Ferenccel, a Négyszöglet sorozattal kapcsolatban készült „Budapesti szögletek kilátással” című interjúnk ITT olvasható.
Még nincsenek hozzászólások