fbpx
Nyomj Entert

Növény- és emberbarát bútorok | Leaf Me Alone

Biológia szakon kezdte felsőfokú tanulmányait, majd formatervező művészként diplomázott. Czikkely Anna diplomamunkájában ötvözte a két területet: Leaf Me Alone nevet viselő bútorkollekciója a növények köré épül.

Számtalan fórumon hallhattunk már a növények közérzetünkre, hangulatunkra vagy produktivitásunkra gyakorolt jótékony hatásáról. Mégis, kevés olyan bútor készül, mely praktikusan és esztétikusan integrálná őket otthonunkba. Czikkely Anna (Panni) idén végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező művész szakán, és diplomamunkájával pótolja ezt a hiányt.

Mikor elérkezett a diplomatéma-választás időszaka, mindenképp olyat szerettem volna találni, amelyhez több ponton is tudok kapcsolódni. Magam is rengeteg növény között nőttem fel kis második emeleti lakásunkban, és mindig is érdekelt, milyen hatással vannak ránk a növények. Azt is megfigyeltem, hogy a növényeket legtöbbször csak úgy odatesszük valahová, ahol épp akad nekik hely és elegendő fény. Az is közrejátszott a témaválasztásban, hogy felsőfokú tanulmányaimat biológia szakon kezdtem, az élővilág azóta is az érdeklődési területeim közé tartozik. Időközben rájöttem, hogy a tervezés, alkotás közelebb áll hozzám, viszont az élővilág szeretete és a kíváncsiságom megmaradt. Így jött az ötlet, hogy olyan bútort tervezzek, amely növénynek és embernek is egyaránt barátja lesz a mindennapokban. – meséli Panni.

A kísérleti bútorkollekció fő elemei a többfunkciós szék és az íróasztal. A székből indult ki minden – kezdetekben Panni ezt az egy bútordarabot tervezte meg, ennek prototípusa készült el a diplomavédésre. A bútordarabot a növénytartó állványok ihlették, ebből kifolyólag növényeket is tárolhatók rajta. Klasszikus értelemben vett székként is használható, azonban 180 fokkal megfordulva kisebb asztalfelületet is kínál, amely alkalmas rövid távú munkavégzésre, laptopos munkára vagy rajzolásra. Előnye, hogy mobilis, így a lakás tetszőleg pontjaiba vagy akár az udvarra is áthelyezhető.

Az asztal vázszerkezetének hátsó része egy növénytartó tálcában végződik, amelybe a kollekcióhoz tartozó betonkaspó és a bele ültetett tetszőleges növényt helyezhető. Karaktere attól függően változik, hogy épp egy futóka vagy egy égbe nyúló, hegyes levelű zöld kap helyet rajta. Tovább fokozhatjuk a hatást a lábrészre pattintható tálcaelemekkel, amelyekbe további növények tehetők és igény szerint a lábrészen felfuttathatók. A tálcarész feljebb helyezve plusz pakolófelületként is funkcionálhat. 

Az asztal és a szék is hegesztett, hajlított fémvázból és rétegelt lemezből áll. A tervező a méreteket ergonómiai mérések alapján igyekezett úgy meghatározni, hogy a felhasználót hozzásegítse a kényelmes, hatékony munkavégzéshez.

Mindehhez tartozik még fa növényfal körpanel, amely kiváló párátlanító és levegőszűrő hatással bír a zuzmó szivacsszerkezete miatt, illetve fali tartóelemek, amelyekkel vertikális kertek hozhatók létre igény szerint a szoba vagy a dolgozósarok falán.

Nagy hatást gyakorolt rám a Memphis-csoport világa és Alvar Aalto Stool 60 elnevezésű, jól rakásolható bútora. A tervezés során a geometrikus formákat részesítem előnyben, így a kör alapformát és annak csonkolt változatait használtam fel. Ez különösen a szék támlarészénél figyelhető meg, ahol a két körszelet egy síktörést létrehozva levélformát ad, ezzel is reflektálva a növényekre. – jegyzi meg a tervező.

Czikkely Anna |  Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük