fbpx
Nyomj Entert

Odett X CsaK | Fehér fény

Márciusban vették volna fel a klipet az új dalhoz, de a koronavírus-járvány miatt sajnos le kellett mondani a forgatást. Így történt, hogy végül a cuki GIF-jeiről ismert Klement Csaba készíthette el Odett Fehér fény című számához az Alice Csodaországban ihlette animációt – a lehető legjobb másik „A” verzió.

Polgár Odett 2020 szeptemberére tervezi kiadni következő kislemezét, amiről addig is folyamatosan szeretné megjelentetni a dalokat. A Fehér fény az első, aminek a zenéjét Toldi Miki és Odett közösen szerezték, a dalszöveget pedig Szabó Benedek, a Szabó Benedek és a Galaxisok frontembere írta.

„Ez volt az első alkalom, hogy Benedekkel együtt dolgoztunk, és remélem, nem az utolsó. A Fehér fénynek nagyon gördülékeny útja volt az elmúlt évek tapasztalataihoz képest; a munkafolyamat minden fázisa igazi öröm volt. Amikor felvettem a kapcsolatot Benedekkel, és elkezdtünk beszélni a dal mondanivalójáról, nekem az egyetlen kommentem az „időutazás” volt, nem saját nosztalgiaként, hanem egy emelkedettebb formában. Na de az analógia, a jelen helyzettel összefüggésben, teljesen a véletlen műve – ahogy a szerző fogalmazott a refrén „elég epic” lett. Nekem a Fehér fény amúgy egy tisztulási folyamatot jelent, útkeresést, ráébredést és újratervezést, csordultig életörömmel” – jegyezte meg Odett.

A videóklip eredetileg forgatott anyag lett volna, már nagyjából megvoltak a szereplők is, aztán közbeszólt az élet. Odett mégsem esett kétségbe. Amúgy is jellemző rá, ha valamit igazán szeretne, akkor biztosan megtalálja a módját annak, hogy megvalósítsa. Három hete Budapestről vidékre költözött, így érezte biztonságosnak, és sokkal könnyebben kivitelezhetőnek a karantént. „A második este, amikor kivittem sétáltatni a kutyámat, vált teljesen biztossá, hogy a Fehér fénnyel kapcsolatos első forgatási koncepciónk nem tud létrejönni, és akkor valahogy villámként csapott belém az animációs klip gondolata. Csabival már volt szerencsém együtt dolgozni a 2016-os Sziget himnuszom borítója kapcsán, aztán volt egy jótékonysági kezdeményezése is, amiben részt vettem. Ennyi nekem bőven elég volt ahhoz, hogy rábízzam a feladatot, és nagyon örültem, amikor rábólintott. Bár nem az eredeti elképzelésünk valósult meg, nem hogy nincs hiányérzetem, de sikerült egy olyan másik „A” opciót találni, ami tényleg tökéletesen passzol a dalhoz” – mondta el az énekesnő.

Klement Csaba ezidáig leginkább GIF-eket készített, egy percnél hosszabb animációt még nem csinált, de pont kísérletező kedvében találták, így örült ennek a felkérésnek. „Az elején egy teljesen más, asszociációs ötletem volt – a szövegre, zenére egyből lerajzolt első gondolatok –, amit megmutattam Odettnek, és azt mondta, hogy szép, szép, de nem uncsi ez? És hát igen, kicsit uncsi volt (mosolyog). Volt szerencsére egy másik, Alice Csodaországban inspirálta ötletem is. Az ehhez készült animatik elfogadása után pedig már minden ment a maga útján. Az egyes jeleneteket ugyanis fel lehet fogni kisebb animációknak, és azokon belül is vannak visszatérő mozgások, mint a GIF-eknél. Ezek után már csak azt kellett kitalálni, hogyan kössem össze őket. Szuper kihívás volt. Persze sokkal több munkát, gondolkodást és tervezést igényelt az egész projekt az eddigi munkáimhoz képest, de nagyon élveztem csinálni” – mondta el Csaba.

A klipből kiválasztott kedvenc jelenetekből színezőt is készítettek a stresszcsökkentés érdekében, a karantén idejére:

Odett Facebook | Instagram

CsaK Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük