fbpx
Nyomj Entert

Tudatos tervezés, papíron | madebythe:

A szlovák madebythe: minimalista papírmárkának tűnhet, ám korántsem (csupán) az. A vállalkozás célja, hogy olyan termékeket adjon a felhasználók kezébe, amelyekkel tudatosan és fókuszáltan tervezhetik a mindennapjaikat. Négy évvel és tízezer eladott termékkel a hátuk mögött ma is fejlődnek, edukálnak, közösséget építenek – megváltják Szlovákiát.

A Milánóból indult, de valójában francia gyökerekkel rendelkező Moleskine füzeteket talán senkinek sem kell bemutatni: a kellemes tapintású, krémszínű lapok, a lekerekített sarkok, a kemény vagy épp puha fekete borító, az egyszerű, záródást segítő gumipánt és persze a jegyzetfüzet köré épített legenda mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy mára ikonikus termékként emlegessük ezt az egyszerű, mindennapi tárgyat. A kreativitás kiteljesítését sugalló notesz a fiatal szlovák vállalkozók, Ivan Zatko és Juraj Zamborsky figyelmét sem kerülte el: olyannyira nem, hogy – ha mondhatunk ilyet – több társukkal egyetemben megteremtették a Moleskine „szlovák párját”.

A madebythe: márkanév alatt 2016-ban útjára indított Žurnál (jelentése: napló, notesz) nem egyszerű koppintása az eredetinek: a valódi hozzáadott érték a notesz tartalmában rejlik. Jó néhány motivációs és önfejlesztő könyv elolvasását követően Ivan Zatko arra az elhatározásra jutott, hogy olyan terméket szeretne piacra dobni, amely segít ráébreszteni a felhasználót a benne rejlő kreatív potenciálra, nem utolsósorban pedig örömet is okoz.

Ivan a főiskolán ismerkedett meg Jurajjal, akivel közösen alapozták meg a madebythe: márkát – elmondásuk szerint anélkül vágtak bele a vállalkozásba, hogy tudták volna, hogyan is kell azt pontosan csinálni. Ők csupán segítő jobbot szerettek volna nyújtani azoknak, akik hadilábon állnak a hatékony időmenedzsmenttel. Egy őszinte, szerethető, kézműves és fenntartható márka lebegett a szemük előtt. A piacon fellelhető határidőnaplók, noteszek és jegyzetfüzetek struktúrájával nem voltak megelégedve, ezért jobbnak látták, ha nulláról indítják a termékfejlesztést. Harmadikként csatlakozott hozzájuk Matej Binka, így együttes erővel vághattak bele a terméktervezés folyamataiba. A különféle tudatos és hatékony tervezésről szóló szakirodalmak (ezek között említhetjük David Allen „Getting Things Done” könyvét is) tudásanyagát, valamint saját, már kipróbált módszereiket és tapasztalataikat ültették át a Žurnál első változatába. Ez 2016-ban történt.

Az 1.0-ás verzió Biblia vastagságúra sikeredett, csak tíz darabot gyártottak belőle kísérleti jelleggel, majd három hónapon keresztül teszteltették azokat közeli barátaikkal és ismerőseikkel, közvetlen visszajelzést remélve a valós használat során. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez a gigantikus jegyzetfüzet bármennyire praktikus is, nem fogja elnyerni a vásárlók tetszését: túl nehéz és vaskos ahhoz, hogy beleférjen egy női táskába – figyelmeztette őket Monika, Ivan felesége.

A tesztelések során szerzett tapasztalatok alapján továbbfejlesztették a noteszt, majd a sikeres közösségi finanszírozásnak köszönhetően több száz darabot adtak el abból, 2018-ban pedig fő termékük mellé további hármat készítettek. Ezek azóta is megtalálhatók kínálatukban. Az éves Ročník mellett megjelent a féléves (Polročník), a dátum nélküli (Nedatovník) és az ötletelésre alkalmas (Nápadník) notesz is. 2019-ben további kísérőtermékekkel bővítették a kínálatot: a meglévő, vastagabb noteszekhez csatlakozott a sportolóknak (Športovec), vállalkozóknak és üzletembereknek (Firemník), kreatívoknak (Kreatívec), illetve a stresszmentes, kiegyensúlyozott életre vágyóknak (Pohoďák) tervezett munkafüzet.

Vásárlóközönségük folyamatosan nő: főképp magánszemélyek szavaznak nekik bizalmat, de befutott hozzájuk néhány céges megrendelés is az elmúlt évek során. A gyártás Brnóban zajlik, a noteszek készítéséhez FSC minősítésű papírt használnak a Fedrigoni papírmárkától.

S hogy miben más a madebythe: által tervezett Žurnál, mint egy Moleskine füzet? A notesz több részre tagolódik: nem csupán a klasszikus határidőnaplóknál már megszokott napi, heti és havi bontás található benne, hanem minden füzetben egy tíz, illetve öt éves vízió felvázolása is cél, valamint ugyanolyan fontos a reggeli rutinfeladatok rögzítése, mint az előző hét, illetve hónap tapasztalatait összesítő oldalak kitöltése. De nem csak a feladatok és to-do listák számára van hely a noteszekben: a hét minden napján feljegyezhetjük azt is, hogy aznap épp miért voltunk hálásak. A Moleskine noteszek egyik sokak által kedvelt „szuperképessége”, a hátsó borító belső oldalán kialakított zseb a Žurnáloknál is megvan, illetve további jegyzetpapír és egy segédlet is jár a notesz mellé arra az esetre, ha bizonytalanok lennénk a használatában ­– bár a felhasználó szabadon alakíthatja az oldalakat a maga elképzelése, tempója szerint.

Ma már tízezer eladott példánynál tartanak: az értékesítés elsősorban saját weboldalukon keresztül zajlik, de a legnagyobb szlovák online könyvterjesztő, a Martinus kínálatában is megtalálhatók a madebythe: papírtermékei. Folyamatosan támaszkodnak a vásárlói visszajelzésekre: létrehoztak egy nyilvános Facebook csoportot is Žurnálisti néven, ahová nemcsak a madebythe: termékek boldog tulajdonosai csatlakozhatnak, hanem azok is, akik nem ijednek meg a kihívásoktól és szeretnék a saját kezükbe venni az irányítást, ha a mindennapokban való hatékony helytállásról van szó (a termék szlogenjében is ez köszön vissza: „Napló a mindennapok hőseinek”).

Mindeközben arról sem feledkeznek meg, hogy sikeres startup-vállalkozásként jó ügyeket támogassanak. Szenvedélyes természetjárókként szinte magától értetődő volt a csapat számára, hogy Szlovákia természeti kincsei is megjelenjenek a formálódó termékkínálatban: grafikusokkal együttműködve hívták életre a „Hegyek” (Hory) és az „Útvonalak” (Trasy) névre keresztelt printkollekciójukat. Az ezek eladásából befolyó összeggel (mindezidáig több mint 20 000 euróval) különféle természetvédő szervezeteket támogatnak. Találunk náluk néhány olyan, magasnyomással készült plakátot is, melyeken „A kis herceg” vagy épp „A Hobbit” könyvekből vett idézet szerepel.

A szlovák nemzeti parkok szépségére hívja fel a figyelmet és ugyancsak jótékony célt szolgál az elkészült printek továbbfejlesztéséből született zoknikollekció is – együttműködő partnerük a szintén szlovák Fusakle (akiket korábban mi is bemutattunk V4PLUS cikkünkbena szerk.).

Az egyetlen szépséghiba, ha mondhatunk ilyet, hogy a madebythe: valamennyi terméke szlovák nyelvű, így sajnos a nemzetközi piacra meghódítása még várat magára. Vagy mégsem? A madebythe: csapata nem akar világuralomra törni, nekik elég az is, ha Szlovákia-szerte egyre többeknek segíthetnek abban, hogy a mindennapok hősei lehessenek – nem csak papíron.

madebythe: | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük