fbpx
Nyomj Entert

A túrázó menedéke | LCA Architetti

Az olasz LCA Architetti által tervezett, otthonos és meghitt faház kialakítása teljes összhangban áll a tájjal. Az épület egyik különlegessége, hogy főleg megújuló forrásokból származó, természetes anyagok felhasználásával készült.

A Chalet Blanc menedékház egy fiatal pár ötletéből született, akik a fenntarthatóság jegyében faházat szerettek volna építeni a Matterhorn hegycsúcs lábánál.

Az épület formavilága a hagyományos faházak megjelenését ülteti át kortárs megközelítésbe. Karakterét fordított „W” alakú tetőszerkezete adja, egyfajta párbeszédként a házat körülölelő hegycsúcsok, a táj és az épület között. A tető vonalvezetését az erkélyek kialakítása is követi, ezekre minden szobából ki lehet jutni.

A zord éghajlat elleni védelem érdekében a ház északnyugati homlokzata zártabb, kevesebb nyílással vagy kiugró résszel rendelkezik. Ezt az oldalt függőlegesen elhelyezett fagerendák borítják, az ablakok itt különböző méretűek és szabadabban, aszimmetrikusan nyílnak. A keleti homlokzatot az emeleten található nagy loggia és az azt szegélyező fagerendák teszik jellegzetessé.

A menedék alsó szintjén sítároló, garázs és egy háromszobás lakás található. Utóbbiban a bejárat közvetlenül a nappaliba nyílik, ami előszobaként is szolgál. A kényelem növelésének érdekében a hálószoba mellett egy wellnessrészleg is helyet kapott pezsgőfürdővel, relaxációs szobával, szaunával és törökfürdővel felszerelve. Innen a kilátás egy nagy, kőburkolatú szoláriumra és a kertre nyílik.

Az emeleten recepciót és további négy, fürdőszobával ellátott hálószobát alakítottak ki. A legfelső szintet a nagy, völgyre néző ablakok jellemzik; itt található a közös nappali, ebédlő, konyha, valamint egy kandalló kőüléssel. A keleti oldalon pedig az előbb említett fedett loggia várja a vendégeket, mint az olvasás, a pihenés és a kikapcsolódás helyszíne.

Fotók: Simone Bossi

LCA Architetti | Web | Facebook

Forrás: ArchDaily

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük