fbpx
Nyomj Entert

Belvárosi növényvilág

A Belvárosi növényvilág minden városi ember könyvtárának kötelező eleme. A könyv a városokban, speciális élőhelyeken található növények áttekintő összegyűjtésével és grafikaiag letisztult ábrázolásmódjával mutat rá arra, hogy a városi ember mindennapjait – ahol a természet egyre inkább csak absztrakt fogalomnak tűnik – hogyan hatja át mégis a növények gazdag világa, hisz észrevétlenül a mai napig meghatározó szerepet játszanak kultúránkban.

Ez a klassz kulturális növényhatározó tavaly nyáron még csak két példányban volt elérhető, Dányádi Sára a Budai Rajziskola grafikus felnőttképzésén készült vizsgamunkájaként (Erről korábbi cikkünk ITT olvasható). 2019 őszén azonban nagy örömünkre végre megjelent a könyv a Corvina Kiadó gondozásában, így mostantól bárki forgathatja ezt a kiváló és egyben hiánypótló kötetet.

Ez egy szubjektív merítés, amibe a legjellemzőbb növények kerültek bele. Olyanok, amelyeknek a nagy részét – ha csak névről is – a legtöbben ismerik, de ebből a sajátos nézőpontból még nem szemlélték őket.

„Én nagyon szeretem a bogyós termésű díszfákat, mint például a galagonya vagy a díszmeggy. Mikor érik a termésük, kicsit olyan, mintha egy gyümölcsöskertben lennénk és akár szedhetnénk is róluk. De szeretem még a díszcsalánt is, szerintem izgalmas, hogy a városi emberekben általában negatív asszociációkat keltő vad növény nemesített fajtáját majdnem minden második virágládában megtaláljuk” – mondta el nekünk Sára. 

Fotók: Danyi Balázs

Közösségi tudás

Ez a növényhatározó azok számára készült, akik szeretnék jobban megismerni a belváros különleges élőhelyein megtalálható növényeket, és hagyományainkban, kultúránkban betöltött szerepüket. Régen generációról generációra adódott át a tudás a növényekhez fűződő hiedelmekről, gyógy- vagy varázserejükről. Így nem csak gyakorlati jelentősége volt, hogy ki milyen növényt ültet a háza köré. A városiasodással az emberek viszonya a környezetükhöz megváltozott, ez a közösségi tudás elveszett. Ennek a megidézésére tesz kísérletet a könyv a belvárosi utcákon jellemzően megtalálható növényekhez fűződő legendák, történetek összegyűjtésével.

Emberi szándék

2018-ban a Föld népességének már több mint a fele városi lakos volt, így a könyv a belvárosi, mesterségesen kialakított környezetre az ember „természetes” élőhelyeként tekint. Ezeken a helyeken a teljes felületükön burkolt utcák és terek minden eleme mesterséges, tervezett, növényi élet csak az ember által ellenőrzött módon jelenik meg. Az alapvetés hasonló, mint a város faunájával foglalkozó természetfilmeknél, de fontos különbség, hogy míg az állatok véletlenszerűen veszik birtokba a várost, a növények legtöbb esetben szándékosan kerülnek oda. Azaz megjelenik az emberi szándék a mesterséges városi terek természeti környezetté formálására.

A civilizációval egyidős a környezet tudatos alakítása. Az emberek kezdetben olyan növényeket ültettek lakóhelyük közelébe, amiknek gazdasági hasznuk vagy kultikus szerepük volt – szertartásokhoz, varázslatokhoz volt szükség rájuk. A tudomány fejlődése során a 19. századra a növények elvesztették „varázsukat” és pusztán haszonnövényekké, gazokká vagy esztétikus dekorációvá, tárgyakká váltak.

Dézsafák, vályúvirágok, kandelábervirágok, terasznövények és járdanövények

Ez a könyv az ilyen módon tárgyiasított növényekkel foglalkozik. A belvárosokban ezeket a díszként használt, esztétikai értékeik miatt kedvelt növények képviselik, és azok a pionír fajok, amiket általában gazoknak nevezünk és szemétként gondolva rájuk próbáljuk megtisztítani tőlük a környezetünket. Ezeket öt élőhelytípus szerinti csoportosításban mutatja be a könyv: dézsafák, vályúvirágok, kandelábervirágok, terasznövények és járdanövények. Az itt ismertetett dísznövények közös jellemzője, hogy a természetes talajtól elszakítottan élnek, és emberi gondoskodás nélkül nem tudnának fennmaradni. A gazok szintén az emberre vannak utalva, mert ha nem lennének ilyen mostohák itt a körülmények, más növények nőnének itt vadon.

Az egyszerű járókelő, ha észre is veszi ezeket a növényeket, már nem ismeri a szimbolikus jelentésüket vagy esetleges gyógyhatásukat. Ebben nyújt segítséget ez a könyv: bepillantást nyújt a minket körülvevő környezet mélyebb, eszmei rétegeibe.

Dányádi Sára a kötet készítése közben számos érdekességre bukkant a városi növényekkel kapcsolatban. Ezt tudtuk meg tőle a kőrisfáról:

„…megjelenése nem túl figyelemfelkeltő, sokat találunk belőle a belvárosban, de sokszor észre sem vesszük. Kevesen tudják, hogy a germán mitológiában kitüntetett jelentősége van. Egy ősi germán monda szerint egy hatalmas kőrisfa tartja a világot. Engem az ilyen kulturális kapcsolatok lelkesítenek a legjobban és remélem másoknak is segítenek más szemszögből nézni ezekre a növényekre”.

Az anyaggyűjtés során ilyen és ehhez hasonló olyan, növényekkel kapcsolatos történet, legenda, paradoxon került felszínre, amik nem fértek be ebbe a kötetbe. Javarészt ezeket mutatja be a könyvhöz kapcsolódó Instagram-oldal.

A Belvárosi növényvilág többek között a Corvina Kiadó weboldalán is megvásárolható.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük